Közélet
bortonor(3)(960x640).jpg (börtönőr)

Életfogytiglant kapott a zárkatársát nyakon szúró férfit

A szakértők szerint az, hogy a fogvatartott életben maradt, kizárólag a véletlenen múlt.

Életfogytig tartó fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt a férfit, aki a márianosztrai börtönben nyakon szúrta egy zárkatársát 2012 őszén. A táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében találta bűnösnek a vádlottat. A Szegedi Ítélőtáblának az ügyben kirendelés folytán eljáró bírái kimondták, az erőszakos, többszörös visszaesőnek minősülő férfi legkorábban 25 év után bocsátható szabadon.

A jelenleg 25 éves, korábban többször elítélt vádlott a bűncselekmény idején 11 év 7 hónapos büntetését töltötte. 2012. október 6-án egy zárkában volt későbbi áldozatával, valamint kilenc másik fogvatartottal. A támadó délelőtt egy madzaggal egy – a börtönökben gyakorta drogként használt – gyógyszert húzott fel az udvarról. Abból mindkét érintett fogyasztott, majd kártyázni kezdtek. Délután fél 6 körül a két férfi játék közben összeszólalkozott, a vádlott ököllel többször arcon ütötte a zárkatársát, majd elővette az ágyban tartott, nyolc centiméteres pengéjű, a börtönökben rendszeresített – ám megélezett – kést, és azzal nyakon szúrta a másik fogvatartottat.

A vádlottat két cellatársa fogta le, és egyikük elvette tőle a kést. A zajra a fegyőrök bementek hozzájuk, a sérültet először az egészségügyi körletbe, majd kórházba szállították, ahol az orvosok megműtötték. A szakértők szerint az, hogy a férfi életben maradt, kizárólag a véletlenen múlt.

A vádlottat a fegyőrök elkülönítették, de az dühöngeni kezdett, tört-zúzott a zárkában, megbilincselt kezével eltörte a mosdókagylót, majd annak egy darabjával fenyegetőzött.

A férfi az elsőfokú tárgyalás után írásban beismerő vallomást tett, az utolsó szó jogán pedig közölte, megbánta a történteket.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha elkészül a koronavírus-vakcina, csak akkor jön majd a neheze

Néhány hónap múlva forgalomba kerülhetnek az első koronavírus-vakcinák, de azokat el is kell juttatni az emberekhez. A feladat összetett, és egyelőre az is kérdés, mennyit tudnak majd rövid idő alatt gyártani az oltóanyagból. Meg persze az is, hogy kinek jut belőle.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.