Közélet

Emlékezetkiesésre hivatkozik a babáját eltemető inárcsi asszony

Megszülte babáját, majd miután a fürdőszobában hagyta kihűlni, eltemette – áll vádiratban. A nő ügyvédje szerint kényszervallatással élt a rendőrség, és védence nem emlékszik a szülés utáni órákra – írja a Bors.

„Védencem azt állítja, nem emlékszik a szülés utáni egy-két órára” – mondta az ügyvédnő a Borsnak. – „Szakértői kérdés, hogy létezik-e ilyen szülés utáni pszichés állapot. Másfelől egyetlen alkalommal tett beismerő vallomást, ám azt sem önszántából. Védencem szerint az őt kihallgató rendőrök pszichikai nyomást gyakoroltak rá, azzal fenyegették, hogyha nem működik együtt, akkor elveszítheti a többi gyermeke fölötti szülői jogait. Védencem feljelentést tett, a Központi Nyomozó Főügyészség kényszervallatás miatt folytat eljárást. Mónika mellett egyébként teljes mellszélességgel kiállnak a gyermekei” – tette hozzá a jogász.

Mint azt tavaly novemberben megírtuk, vádemelési javaslattal zárult a nyomozás az ellen a 40 éves inárcsi nő ellen, aki még tavaly januárban otthonának fűtetlen fürdőszobájában megszülte gyermekét, majd a csecsemőt nem látta el és magára hagyta. Emiatt az újszülött elhunyt, holttestét az anya a kertben ásta el.

A holttestet a rendőrök tavaly nyáron ásták ki a kertben, ezt követően gyanúsítottként hallgatták ki a nőt, akivel szemben megalapozott a gyanú, hogy emberölést követett el. A rendőrség a nyomozás során keletkezett iratokat vádemelési javaslattal elküldte az illetékes ügyészségnek.

A Bors szerint az ügy több kérdést is felvet, így például azt, hogy miképp lehet képes ilyen szörnyűségre egy olyan asszony, aki becsülettel nevel hat másik gyereket. Mónika ugyanis három fiú és három lány édesanyja. A gyerekek közül több kiváló tanuló, jónevű iskolákba nyertek felvételt.

A lap a vádirat azon részéről is írt, amelyből az derül ki: a szülést megelőző pillanatokban érkezett Mónikáékhoz egy szomszédasszony. A vajúdó nő a fürdőszobából kikiabálva arra kérte őt, vigye át magához a gyerekeket. Majd Mónika bekapcsolta a mosógépet, hogy ne lehessen hallani, ha felsír az újszülött.

Az asszonyt emberölés minősített esetével vádolják – 10-től 15 évig terjedő vagy életfogytiglani büntetést is kaphat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik