fűnyíró traktor (fűnyíró traktor)
Közélet

Fűnyíró alá esett a kisfiú – az anyát és a nagymamát okolják

A gyerek súlyosan állapotban került kórházba, ám azóta felépült sérüléséből.

Lezárták a nyomozást a fűnyíró alá esett zalai kisfiú ügyében. A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés és gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés miatt javasol vádemelést az édesanya és a nagymama ellen.

A baleset tavaly, augusztus 30-án, kora este történt. A 26 éves anya egy fűnyíró traktorral dolgozott a gősfai telkükön, amikor a nagymama felügyeletére bízott gyerek a masina alá esett. A kétéves kisfiú az elsődleges orvosi vélemény szerint súlyosan megsérült. A szakértők megállapították, hogy mindkét nő hibázott, ezért gyanúsítottként hallgatták ki őket.

Az anya kihallgatásán elmondta, hogy kisfia nagyon eleven, a baleset előtt többször is figyelmeztette, hogy máshol játsszon, azonban nem hallgatott rá. A kicsi azóta felépült sérüléséből – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.


Fotó: police.hu

 

Ellentmondásos hírek érkeznek Kínából a vakcinák hatásosságát illetően, de még 50 százalék is megvéd a súlyos betegségtől. Társadalmi szinten viszont most üt vissza az eddigi titkolózás.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.