Közélet
bortonor(3)(960x640).jpg (börtönőr)

Életfogytiglan a szomszédait megölő debreceni ámokfutónak

Egyik áldozatát mellkason szúrta, majd még háromszor belevágta a kését, a másiknak elmetszette a nyakát és több sebet ejtett rajta.

Bűnösnek találta több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettében és így életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte a Debreceni Törvényszék azt a férfit, aki 2010 őszén, egy vita hevében tőrrel megölte két szomszédját, a Debrecenhez közeli Bayk András kertben. A vádlott leghamarabb 25 év múlva bocsátható szabadlábra, 10 évig nem gyakorolhatja a közügyeket és meg kell fizetnie az eljárás alatt összegyűlt 6,4 millió forintos bűnügyi költséget is.

A Debreceni Törvényszék sajtóosztályának tájékoztatása szerint a férfi válása után költözött a debreceni Bayk András kertbe. Szomszédai „hőbörgő” emberként ismerték, ha részeg volt, gyakran kiabált az utcán és sértegette a környéken élőket. Ittasan azzal kérkedett, hogy Vietnamban és Kambodzsában szolgált, jól ismeri a késeket, tőröket és pár másodperc alatt képes végezni bárkivel. Ilyen eszközöket többen is láttak nála.

Egyik áldozata két házzal arrébb lakott, a másik pedig a hátsó szomszédja volt. Egyik férfi sem dolgozott, és mindketten alkoholista életmódot folytattak. Mindketten segítettek alkalmanként a vádlottnak a kerti munkáknál, illetve olykor együtt is iszogattak.

2010. október 4-én az áldozatok a postást várták, amikor későbbi gyilkosuk hazaérkezett. Egyikük átment a vádlotthoz, aki borral kínálta. A támadó pár perc után otthagyta egyedül, mert a nyitva maradt kapun kiszökött a kutyája. Míg távol volt, vendége kivett a pénztárcájából 68 ezer forintot, majd hazament. A férfi gyorsan észrevette, hogy nincs meg a pénze, ittasan, dühösen ment át szomszédjához, hogy számon kérje. Egy 15 centiméter pengehosszúságú tőr, és egy 47 centiméteres, kétélű kiélezett kard is volt nála.

A lakásban – ahol már ott volt a másik áldozat is – azonnal parázs vita alakult ki, végül kilyukadtak oda, hogy a vádlottnak viszonya van egyikük barátnőjével. Erre ragadott tőrt a támadó, és mellkason szúrta, majd még háromszor belevágta a kést egyikükbe. A másik szomszéd próbált közbelépni, erre a késelő elvágta a nyaki főverőerét és több sebet ejtett rajta. Amikor látta, hogy a két férfi meghalt, elment, de nem messze szembetalálkozott az említett asszonnyal, akinek azt mondta: „A fiúk meghaltak, leszúrták őket, gyorsan hívjad a mentőket.” Távozóban a nő látta, hogy egy késszerű eszköz van a ruhája alatt és feltűnt neki szokatlan viselkedése is. A nő a lakásba érve szembesült a történtekkel, de már a kiérkező mentők sem tudtak az áldozatokon segíteni. A vádlott közben megpróbálta elégetni szennyeződött ruháját, majd inkább elásta azokat, a tőrkést pedig a hátsó udvarán lévő tóba dobta. A rendőrség később mindent megtalált és lefoglalt.

A férfi a kezdetektől ártatlanságát hangoztatta, a több mint 3 éven át tartó bizonyítási eljárás alapján azonban a bizonyítékok egyértelműen ennek ellenkezőjét támasztották alá – hangzott el a törvényszéki indoklásban. A tanácselnök kiemelte: a vádlott a BV-ben egy zárkatársának részletesen elmondta a történteket és a tanú olyan információk birtokába került, amelyek nem származhattak a sajtóból – amire a vádlott hivatkozott. A férfi alkalmi barátnője szintén megerősített számos információt. A támadó egyébként nem csak a szomszédoknak, még a helyszínelő rendőröknek is dicsekedett kambodzsai kiképzésével, egyiküknek azt mondta, ha akarná, pár másodperc alatt vele is végezni tudna. A bíróságon megdőlt az a védekezés is, miszerint rosszakarói és a nyomozóhatóság rejtett el terhelő bizonyítékokat a házában.

A Debreceni Törvényszék ítélete nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, a vádlott felmentésért, védője elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért fellebbezett.

A bíróság a vádlott előzetes letartóztatását fenntartotta.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.