Közélet

Nyelvvizsgabotrány – az állam kimosta volna embereit, most szabadulna tőlük

nyelvvizsga (nyelvvizsga)
nyelvvizsga (nyelvvizsga)

Az IM és a Miniszterelnökség ugyanis azt sütötte ki, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kaszálja el az érintetteket.

Bár 1000 embert érintett az eljárás, 30-40 vádlottas üggyé szelidült a nyelvvizsgabotrány.  A közokirat-hamisítások miatt ugyanis a többségnél nem kellett vádat emelni, és a gyanúsítottak legnagyobb részének vádhalasztást ajánlottak. Ezért is volt nagy a meglepetés, amikor kiderült, hogy minden vádlottként érintett állami alkalmazott munkaadóját külön tájékoztatni kell az eljárásról, erről 2015 elején meg is kapták a levelet a címzettek – írja a 444.hu.

A csúcson körülbelül havi 30 ember szerzett így nyelvvizsgát.  A gyanúsítottak száma a kezdeti 150-ről kevesebb mint egy év alatt ment ezer fölé. Volt közöttük több rendőr, pénzügyőr, bv-s, tűzoltó is és minisztériumi dolgozó.

Az ügyek kapcsán az ügyészség az írásbeli, a szóbeli és laborfeladatok ügyében is ugyanarra a következtetésre jutott: aki a helyszínen csalt, az nem vádolható hamisítással, akkor sem, ha egyértelműen megbundázta a vizsgát. Az, hogy a hamisítást ilyen lazán kezelték, az önmagában még lehetett volna egy szakmai döntés, még ha vitatható is. A tömeges vádelhalasztás is magyarázható lenne azzal, hogy egy 1009 vádlottas bírósági ügy pertechnikailag nagyon nehezen kezelhető, de ezeknek a körülményeknek az egybeesése miatt inkább az a valószínű, hogy egy darabig volt szándék az állami alkalmazottak kimentésére, ezt pedig a lap kormányzati és ügyészségi forrásai sem cáfolták.

“Ez a Kormány, ahogy most is, a jövőben is mindent megtesz az ilyen botrányos ügyek visszaszorítására és felderítésére, ennek érdekében elrendeltem az irányításom alá tartozó közigazgatási szerveknél a nyelvvizsga-bizonyítványok teljes körű felülvizsgálatát” – ezt Lázár János mondta tavaly októberben, a parlamentben. Úgy tudják, hogy 2014 vége felé több értekezlet is volt az ügyben a Miniszterelnökségen, az üzenet pedig úgy szólt, hogy az érintett állami alkalmazottakat ki kell rúgni. Az Igazságügyi Minisztérium (IM) kapta a feladatot, hogy találja meg a módját annak, hogy ne kelljen a jogerős ítéletig várni, nem sokkal később pedig mentek a levelek a munkaadóknak az ügyészségtől.

Az IM és a Miniszterelnökség ugyanis azt sütötte ki, hogy a bejelentési kötelezettség elmulasztása miatt kaszálja el az érintetteket. A legtöbb állami alkalmazottnak ugyanis azonnal szólnia kell, ha a rendőrség mondjuk gyanúsítottként kihallgatja, vagy bármilyen formában érintett lesz egy ilyen ügyben. Aki ezt a bejelentést elmulasztja, azt csak ennek alapján el lehet küldeni, függetlenül attól, hogy egy eljárás végén bűnösnek találják-e vagy sem. Az ügyre rálátó kormányzati emberek szerint az érintettek 90 százaléka nem szólt az eljárás miatt, így tőlük simán meg tudnak majd válni.

A 444.hu az elmúlt hetekben valamennyi érintett intézményt megkereste a rendőrségtől az adóhatóságig, és arról érdeklődött, hogy mi lesz a meggyanúsított munkatársaik sorsa. A rendőrség és az ügyészség egyáltalán nem válaszolt, az adóhatóságnál pedig azt mondták, hogy a jogerős ítéletig nem lesz fegyelmi eljárás és munkajogi következmény. Nem látszik, hogy ők ugyanolyan vehemenciával mennének rá a csalókra, mint most a Miniszterelnökség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik