Közélet

Megúszták a börtönt a kényszervallató szigetszentmiklósi rendőrök

Rendőrség (rendőrség)
Rendőrség (rendőrség)

Az egyenruhások 2010-ben vertek meg egy férfit a kapitányság épületében. Az ítélet nem jogerős, az egyenruhások felmentésüket kérik.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken azt a két rendőrt, akik a vád szerint bántalmaztak egy férfit a szigetszentmiklósi kapitányság épületében még 2010 nyarán. Egyikük többször belerúgott és megütötte gyanúsítotti kihallgatás közben.

Az elsőrendű vádlottat – egy hadnagyot – társtettesként elkövetett kényszervallatás, valamint testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a bíróság. Egyéves börtönbüntetését függesztették fel egy évre. A törzszászlóst – vagyis a másodrendű vádlottat – társtettesként elkövetett kényszervallatás bűntette miatt ítélték el. Ezért öt hónap börtönnel sújtották, de szintén egy évre felfüggesztve – írja az MTI.

Az ítélet indoklásakor a bírónő elmondta, hogy enyhítő körülményként vették figyelembe az idő múlását, valamint hogy kedvező parancsnoki jellemzést kaptak a vádlottakról, súlyosító körülmény volt a társtettesként elkövetés. Az ügyben 2012 októberében már született elsőfokú ítélet, amelyet azonban eljárási hiba miatt hatályon kívül helyeztek.

A bíróság mindkét férfit előzetes mentesítésben részesítette, amely esetben nem lesz priuszuk a felfüggesztettre ítélt személyeknek. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlottak és védőik fellebbeznek és felmentést kérnek.

Mint ismert, tavaly decemberben született elsőfokú ítélet két izsáki rendőr ügyében is, ugyancsak kényszervallatás miatt. Ők is egy férfit bántalmaztak, ám az a gyanúsítotti kihallgatás végül tragédiával végződött. A páros több tíz évet kapott: az elsőrendű vádlottat életfogytig tartó, kollégáját pedig 20 év fegyházbüntetéssel sújtották. Akkor két másik egyenruhás ügyében is döntés született: egyikük az elsőrendű vádlottal vallatott hasonlóan brutális módszerekkel egy négyfős társaságot, egy másik egyenruhás pedig – bár szemtanúja volt a bántalmazásnak – szemet hunyt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik