Közélet

Gyalogosok közé hajtott az autós az Örs vezér téren – öt évet kaphat

A balesetben egy ember meghalt, hárman megsérültek. A sofőr rosszul lett, mert nem vette be a gyógyszerét.

Halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége  – ezért állítják hamarosan bíróság elé azt az autóst, aki 2013 augusztusában, az Örs vezér téren villamosmegállóba hajtott és elsodort négy gyalogost. A férfi ellen most vádat emeltek.

A tragikus baleset a reggeli órákban történt, a kocsi a Fehér úton a Füredi út irányába haladt. A lámpa az Örs vezér terén pirosra váltott, a sofőr ekkor megállt. Amikor zöldre váltott a jelzés, ő is elindult, ám – az ügyészség szerint saját mulasztása miatt – rosszul lett, így nem tudta autóját irányítani, folyamatosan gyorsított, majd kitért jobbra, felhajtott a járdára , ahol 46-60 kilométer per órával áttörte az aluljáró lépcsőjének korlátját, majd egészen a villamosmegállóig haladt, ahol végül – részben a pályára esve – megállt.

Összesen négy gyalogost ütött el, egyikük a helyszínen meghalt, míg ketten súlyos, egy ember pedig könnyű sérüléseket szenvedett. Ha bűnösnek találja a bíróság, egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja – közölte szerdán a Fővárosi Főügyészség.

Fotó: MTI

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.