Közélet

Lefotózták a szegedi egyetemi szatírt

egyetemi szatír (egyetemi szatír)
egyetemi szatír (egyetemi szatír)

Két férfit már elkaptak a rendőrök, ám egyet még keresnek.

Szatírokat fogtak az egyenruhások Szegeden. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság csütörtökön közölte, szerdán egy 27 éves fiatalember kezén kattant a bilincs, kedden pedig egy 60 éves férfit állítottak elő. Az egyetemi szatírt azonban még keresik.

Előbbi férfi a gyanú szerint tavaly október 29-én Szegeden, a Holló utcában, szenteste pedig a Kálvária téren mutogatta magát. De a rendőrök szerint volt, amikor ennél tovább ment: november elsején,  a Margaréta és a Sárosi utcák sarkán lévő erdős részen lefogott egy nőt, behúzta őt a fák közé, majd megpróbálta megerőszakolni. Kiszemeltjének szerencsére sikerült elmenekülnie. A fiatalembert kétrendbeli szeméremsértés vétségével és egyrendbeli szexuális erőszak bűntettének kísérletével gyanúsítják, valamint kezdeményezték előzetes letartóztatását.

A 60 éves férfi szerda délután a Bécsi körúton mutogatta magát. Őt a helyszínen elkapták az egyenruhások. Szeméremsértés vétsége miatt hallgatták ki gyanúsítottként.

Egy férfit azonban még keresnek. A delmagyar.hu szerdán írt arról, hogy szatír ijesztgeti a bölcsészlányokat Szegeden. Az egyik hallgató szerint egy magas, fekete bilifrizurás, fekete hátizsákos férfiről van szó, aki terepzöld színű kabátot hord. Többen látták, miközben önkielégítést végzett a folyosón, illetve a mosdókban.

A megyei rendőr-főkapitányság felhívásában azt írja, azt a férfit szeretnék megtalálni, aki a feljelentés szerint 2015. február 5-én, egy szegedi egyetemi épületben végzett önkielégítést. Az egyetemen elhelyezett biztonsági kamera felvételt készített róla.

 
police.hu

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, hívja a 112-es segélyhívót, vagy névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést a Telefontanú 0680-555-111-es számán (ingyenesen hívható hétfőtől csütörtökön 8-16 óra között és pénteken 8-13 óra között).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik