Közélet

A vétlen taxis is meghalt a rendőrbalesetben

A cserbenhagyót elengedték, pedig ittasan ülhetett volán mögé.

Meghalt a péntek éjjeli, budapesti baleset harmadik érintettje is. A két rendőr a helyszínen életét vesztette, a taxis azonban kórházba került, de már nem tudtak rajta segíteni az orvosok. Az információt Metál Zoltán, az Országos Taxis Szövetség elnöke erősítette meg a Borsnak.

A tragédiáról korábban azt írtuk, hogy a rendőrök üldöztek egy autót, amikor elé kanyarodott egy harmadik jármű és összeütköztek. A rendőrautó ezután átsodródott a szemközti sávba, ahol frontálisan karambolozott egy taxival is. Az a kocsi, amivel a rendőrök elsőként ütköztek, nem állt meg, egy szemtanú látta ezt és addig követte, amíg nem állt meg. Az illető rendőrt hívott. A szonda szerint a sofőr részeg volt. Végül mégsem került őrizetbe.

A Blikk szerint a fiatalabb rendőrnek menyasszonya volt. A nő a lap szerint babát vár, hathónapos terhes.

A két fiatal rendőrre mécsesekkel emlékeztek este a kollégák a kapitányságon. A balesetben egy 36 és egy 22 éves rendőr vesztette életét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik