Közélet

Még a zárkában is rabolt a fiatal miskolci bűnöző

Rablásért vitték be, nem fogta vissza magát a rácsok mögött sem.

Kétrendbeli rablás bűntette és lopás vétsége – ennyivel növelte a bűnlajstromát egy 17 éves fiú Borsodban, miközben éppen rács mögött volt. Nem volt új terep számára, ugyanis eleve rablás miatt került előzetes letartóztatásba. A tiédzser ellen az ügyészség most vádat emelt.

A fiú a szirmabesenyői fiatalkorúak börtönében vette el zárkatársai holmijait 2014 márciusában. Négyen voltak egy cellában, egy kivétellel mindenkitől szerzett valamit. Egyik társa csomagot kapott, amelynek tartalmát a szekrénybe tette. A kamasz megdézsmálta a készlelet, csaknem hatezer forint értékben vett el élelmiszert, a zsákmányt pedig egyszerűen átpakolta a saját szekrényébe. A holmi tulajdonosának ez nem volt ínyére,  próbálta visszaszerezni a dolgait, de a vádlott többször pofon vágta őt.  Ezután másik társa csomagjára vetett szemet, tőle háromezer forint értékben vett el élelmiszert, illetve ruhákat. Őt egy combrúgással “beszélte le” arról, hogy tegyen ez ellen bármit is.

Csak azért állt le, mert negyedik társuk rászólt. Pár nappal később éppen ettől a fiútól lopott, a távollétében, a szekrényéből emelt el tisztálkodó szereket.

Az ügyészség indítványában azt kérte, hogy a fiút fiatalkorúak börtönébe zárják – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik