Közélet
nádor utca (nádor utca, )

Október 23-ai események: két férfinak fizet a rendőrség

Jogerősen kártérítésre kötelezte a Fővárosi Ítélőtábla a Budapesti Rendőr-főkapitányságot (BRFK) és a Készenléti Rendőrséget, amiért megsértették két ember személyiségi jogát 2006. október 23-án a Nádor utcánál - közölte csütörtökön a táblabíróság az MTI érdeklődésére.

Korábban a témában:

A bíróság megállapította: a két rendőr jogsértést követett el, amikor a két felperest megakadályozta abban, hogy a Kossuth térre, az állami megemlékezés helyszínére menjenek, valamint azzal, hogy a Nádor utca és a Széchenyi utca kereszteződésében körbe zárt tömegből szabadon távozhassanak. Egyikük esetében azt is megállapították, hogy a BRFK és a Készenléti Rendőrség megsértette a felperes egészséghez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy 2006. október 23-án az általuk végzett Alkotmány utcai oszlatás során ingerlőgázt alkalmaztak. Az ítélőtábla a felpereseknek külön-külön 200 ezer forint és annak késedelmi kamatait ítélte meg.

A még január 30-án született jogerős ítéletről a Nemzeti Jogvédő Szolgálat (NJSZ) tájékoztatta az MTI-t szerdán. Közleményük szerint ügyfelüket, Bognár Tibort – akit Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, az NJSZ ügyvezetője képviselt – “2006. október 23-án délelőtt a budapesti Nádor utcában a Kossuth térre megemlékezni igyekvő honfitársaival együtt Gyurcsány rendőrsége közel egy órán át körbezárta, lökdöste, majd a tömeggel együtt a gyülekezést békés jellege ellenére erőszakkal feloszlatta, és ezáltal megakadályozta részvételét az 1956-os szabadságharcra történő megemlékezésen”.

Az NJSZ szerint a jogerős ítélet “világos utat mutat”: a 2006 október 23-án hajnalban a Kossuth téren és délelőtt a Nádor utcában rendőri oszlatás és körbezárás elszenvedőinek kártérítés jár, hasonlóan a 2009. július 4-i jogellenes oszlatás jogsértettjeihez. Az MTI az ügyben kereste a rendőrséget is, az ORFK kommunikációs szolgálata azt közölte: a rendőrség nem kommentál jogerős bírósági ítéleteket.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.