Közélet

Kamaszokat futtatott a 21 éves budapesti madám

Tizenegy fiatal nő és kilenc fiatalkorú dolgozott a lánynak. A legfiatalabb mindössze 15 éves volt.

Saját magát buktatta le a fiatal budapesti madám. A Zsaru magazin azt írja, a 21 éves lány hívta ki a rendőröket tavaly márciusban mondván, két nő betört hozzá. A kerületi járőröknek azonban az állítólagos betörők azt mondták: a saját ruhájukért mentek. Korábban a bejelentőnél laktak, neki dolgoztak örömlányként, de összevesztek, ezért elköltöztek. A rendőrök nem találtak betörésre utaló nyomokat, a 21 éve lányt kerítés miatt előállították. 

“Először próbálta kisebbíteni a felelősségét, később beismerő vallomást tett” – mondta a lapnak Szmolár-Prandovszky József őrnagy, kiemelt főnyomozó. A lány közölte, 2012 végén ismerkedett meg egy fiatal nővel, aki főként ázsiai, olasz és török kuncsaftoknak közvetítette ki, alkalmanként 40-60 ezer forintért, de a lelkére kötötte, csak rajta keresztül léphet kapcsolatba az ügyfelekkel. Ő megszegte a szabályt, pár hónap múlva madámmá léptette elő magát. Átcsábított néhány lányt és újakat is beszervezett különböző szórakozóhelyeken. Az is előfordult, hogy maguktól jelentkeztek nála. Lebukása után a kiközvetített lányok terhelő vallomást tettek ellene.

A rendőrök  összesen 11 nőt és kilenc fiatalkorú lányt azonosítottak, a legfiatalabb 15 éves volt.  Az ifjú madámot sokáig előzetes letartóztatásban tartották, ám idén január közepe óta házi őrizetben van.

Az ő vallomása alapján keresni kezdték azokat a lányokat is, akiket korábbi “főnöke” futattot. Eddig nyolcukat azonosították, a tanúvallomásuk szerint többségük 2012–2013-ban dolgozott neki. Négyen közülük akkor még fiatalkorúak voltak. Az ugyancsak fiatal madámot – ahogy arról beszámoltunk – január végén kapták el. A rendőrök 1500 eurót találtak nála. Őt négyrendbeli kerítés bűntettének, négyrendbeli, 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett kerítés bűntettének és egyrendbeli kitartottság bűntettével gyanúsítják.

Olvasói sztorik