Közélet
bortonor(3)(960x640).jpg (börtönőr)

Életfogytiglant kapott a két embert feldaraboló budapesti boncmester

A férfi az eljárás alatt végig tagadta bűnösségét. Arról beszélt, a gyilkosságokért egy vezető beosztású rendőr nyomozó és annak beosztottjai a felelősek, az ő érdekükben állt a két ember eltüntetése.

Harminchét év után bocsátható próbára

A bíróság elsőfokú ítéletében több emberen, nyereségvágyból elkövetett emberölésben és lőfegyverrel való visszaélés bűntettében találta bűnösnek a férfit, aki az ügyészség szerint még 2008 májusában azért ölt meg egy kábítószer-kereskedőt és annak testőrét, hogy megszerezze előbbi áldozata lakásán tartott készpénzét és drogot. Az ítélet szerint a férfi a legkorábban 37 év múlva bocsátható próbára, a bíróság továbbá tíz évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától is.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezett, utóbbiak felmentést kértek azért, mert állításuk szerint a boncmester nem ölt, tehát megalapozatlan az ítélet. Az ügyész az eltérő jogi minősítés miatt fellebbezett, mert álláspontja szerint – szemben a bíróság ítéletével – a vádlott az emberöléseket előre kitervelten követte el. A büntetőügy így másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódhat.

A vádlott az ítélethirdetés után kérte előzetes fogva tartása megszüntetését is, de a bíróság az indítványt elutasította.

25 milliós kártérítés a vádlottnak

Az ügy előzménye, hogy a Fővárosi Ítélőtábla 2005 januárjában hozott jogerős ítéletében – bizonyítottság hiányában – felmentette a férfit az 1999. júniusi, I. kerületi, Fő utcai, úgynevezett órásgyilkosság vádja alól. A felmentés után a vádlott polgári peres eljárást indított, és ennek eredményeként az előzetes fogva tartásban töltött időért 25 millió forint kártalanítást kapott 2008 februárjában.

Fogva tartása idején ismerkedett meg egy kábítószerekkel kereskedő férfival, aki golfkészletekbe rejtve szállított drogot Dél-Amerikából Magyarországra, majd 2007-ben ismerte meg D. Kornélt, – az egyik későbbi áldozatát – akinek ugyancsak szerepe lehetett kábítószerekkel kapcsolatos üzletekben.

Két-két lövés

A kettős gyilkosság 2008. május 15-én történt, amikor D. Kornél és testőre a III. kerületi bérelt lakásán meglátogatta a vádlottat. Az iratok szerint a férfi a lakás konyhájában tisztázatlan körülmények között egy engedély nélkül tartott forgótáras fegyverrel két-két fejlövéssel ölte meg látogatóit.

A lövések zajára a konyhában megjelent az addig a pincében szerelési munkákat végző P. László, akit a vádlott egy figyelmeztető lövéssel megfenyegetett és arra kényszerítette, hogy az áldozatok kocsiját vigye el a ház elől. Az iratok szerint P. László és a vádlott korábban egy büntetés-végrehajtási intézetben voltak, innen ismerhették egymást.

A boncmester a gyilkosság idejére sétálni küldte a lakásban élő várandós barátnőjét, majd később őt kérte meg, hogy az áldozatok értékeit, óráit, ékszereit vigye el egy zálogházba.

A bíróság később jórészt kettejük – P. László és Cs. Nikolett – vallomásaira, mint bizonyítékokra alapozta az ítéletét.

Szikékkel darabolta fel áldozatait

A vád szerint F.-Sz. Attila arra számított, hogy D. Kornél lakásán nagyobb értékű készpénzt és drogot találhat, ezért gyilkolt. A lakásból végül nem tudott elvinni semmit, mert D. Kornél barátnőjét nem sikerült elcsalni onnan.

A vád szerint a kettős gyilkosság után a jeles boncmesteri képesítésű férfi szikékkel szakszerűen feldarabolta a holttesteket, a testrészeket 15 zsákba tette, majd barátnőjével kocsival egy Somogy megyei település határába szállította, ahol azokat egy nádasban rejtette el.

A holttesteket 2009 novemberében találták meg a rendőrök Cs. Nikolett útmutatása alapján.

Nyomozó a felelős a vádlott szerint

A férfi az eljárás alatt végig tagadta bűnösségét. A bíró által ismertetett iratok szerint vallomásában arról beszélt, hogy a bűncselekmény elkövetéséért egy vezető beosztású rendőr nyomozó és annak beosztottjai a felelősek, az ő érdekükben állt a két ember eltüntetése. Szerinte azért forraltak bosszút ellene, és azért vádolják őt a bűncselekménnyel, mert az 1999-es budapesti Fő utcai órásgyilkosság vádja alól felmentették.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.