Közélet

Rengeteget bukik a pénzszállító sikkasztó Matolcsy döntésén

Mire szabadul, kivonják a tízezreseket, amelyben a feltételezett 564 millió forintos rejtegetett vagyonának jelentős része lehet – írja a Blikk.

D. János 2009 szeptemberében 565 millió forintot vitt el a Brink’s pénzszállító cégtől, s a címletjegyzék tanúsága szerint a zsákmányból 184 millió forint tízezresekből áll. A férfi társa italába altatót kevert, a bankjegyek helyébe pedig téglákat tett. Thaiföldre menekült, onnan hozták haza, majd ítélték el. Az ügyében egy tízmillió forintos mellékbüntetést is kapott, amelyet ha ki akarna fizetni, akkor hozzá kellene nyúlnia elrejtett pénzéhez, így kénytelen volt azt is börtönben leülni, így csak 2016 év végén jöhet majd ki – derül ki a Blikk cikkéből.

Addigra viszont már a régi tízezreseket a Magyar Nemzeti Bank (MNB) várhatóan kivonja a forgalomból. Az új bankjegy tavaly decemberi bevezetetése után körülbelül egy évbe telik, mire annyira kevés bankjegy marad az embereknél a régiből, hogy azt már forgalomképtelenné nyilvánítják: ezek után már csak az MNB-nél lehet őket újakra cserélni. A kivonás után három évig a bankok és a posták még beváltják a bankókat, 20 évig pedig a Magyar Nemzeti Bank is.

A lebukás veszélye azonban hatalmas, hiszen a pénzmosás elleni törvény miatt jelenteni kell a hatóságoknak a gyanús eseteket. Ha D. Jánost rajtakapják azon, hogy vissza akarja váltani a pénzét, le nem ültetik újra, a vagyontól viszont búcsút vehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik