gyufa (gyufa)
Közélet

Fel akartak gyújtani egy nőt Pest megyében

A férfit emberölés kísérletével gyanúsították. Már az ügyészek markában van.

Befejezte a rendőrség a nyomozást a férfi ellen, aki 2013 novemberében megpróbálta felgyújtani élettársát turai házukban. A férfi ellen emberölés kísérlete miatt javasolnak vádemelést.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság emlékeztetett: a pár összeveszett, a vita hevében pedig a 44 éves férfi higítóval próbálta lelocsolni párját, a szobában pedig gázolajat öntött szét. Utóbbiból már jutott a 38 éves nő ruhájára is, ám még azelőtt sikerült kimenekülnie a házból és segítséget kérnie, hogy élettársa lelocsolhatta volna.

A férfit a helyszínen elfogták, majd a bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.