Közélet

Más férfin állt bosszút a nemi erőszak miatt

Bíróság elé állt az a 23 éves lány, aki szex közben szíven szúrta alkalmi partnerét.

A megviselt nő a Budakörnyéki Bíróságon azzal magyarázta tettét, hogy korábban megerőszakolták, emiatt állt bosszút. Ehhez viszont 32 éves partnerének semmi köze nem volt – írja a Blikk.

A vallomásból kiderült, hogy a nő és az áldozat egy turai diszkóban ismerkedett meg egymással, majd a férfi szobájában kötöttek ki. A nőt 15 éves korában megerőszakolták. Azt mondta, szex közben megelevenedtek benne a korábban elszenvedett borzalmak és ekkor a támadója ellen érzett tehetetlen dühöt vezette le a férfin.

A lány nagynénje elmondta: a vádlottnak borderline szindrómája van, pszichológus kezelte. Az áldozat családja viszont méltányos büntetésért harcol, ügyvédjük szerint a sérülések nem támasztják alá a gyilkos állításait: a férfit szemből szúrták le, noha a nő a vallomásban azt mondta, hogy a férfi hátulról fogta le és erőszakoskodott vele.

Az áldozat szülei a történtek közben a házban aludta, arra ébredtek, hogy fiuk segítségért kiáltott. Amíg segítségére siettek, a gyilkos még a szobában lapult, egy óvatlan pillanatban kisurrant, az apa azonban utolérte, a kerítésről rángatta vissza a menekülő lányt.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.