Közélet

A bíróság engedhette a gyermekéhez a csecsemőgyilkos apát

attila úti tragédia (rendőrség, attila út,)
attila úti tragédia (rendőrség, attila út,)

Bár korábban már fenyegetőzött gyermeke megölésével, a bíróság kiengedte O. Györgyöt, és azt is elrendelte, hogy az anyának, be kell őt engednie a lakásba – írja a Blikk.

Mint az hétfőn kiderült, decemberben a gyermekgyilkosságot és öngyilkosságot elkövető apa már ki akarta dobni a saját kisbabáját. A férfit akkor gyorsított eljárásban állították bíróság elé, ahol bűnösnek mondták ki zaklatás miatt. O. György a bíróság előtt azzal védekezett, hogy csak viccelődött. A bíró végül egy év fogházbüntetésre ítélte a férfit, amit két évre felfüggesztett. A bíróság előírt az agresszív férfinak indulatkezelési foglalkozást is.

Be kellett engedni

A Blikk szerint ekkor a veszélyes férfit elengedték, és a bíró arra is kötelezte Ádám édesanyját, Barbarát és a nagymamát, hogy engedjék O. Györgyöt a kisfiúhoz, így valószínűleg a nő nem tudott mit tenni, be kellett engednie egykori élettársát a lakásba.

Ahogyan azt korábban megírtuk, az Attila út egyik régi bérházából dobta ki féléves gyermekét egy középkorú férfi, majd ő is kiugrott szombaton késő délelőtt. Mindketten meghaltak. A csecsemő az édesanyjával volt a lakásban, amikor megjelent az apa. A Bors szerint decemberben volt párja zaklatásáért vették tavaly őrizetbe O. Györgyöt.

A bosszú hajtotta a gyerekgyilkost

Vélhetően az anyán akart örök bosszút állni a csecsemőgyilkos – mondta a hvg.hu.-nak Tóth Györgyi, a NANE (Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen) Egyesület munkatársa.

„Annak, hogy egy anyát a végletekig elmenve megbüntessen egy bántalmazó, nemcsak az a módja, ha megöli, hanem az is, ha a gyermeket bántja. Mert tudja, hogy ez az anyát örök életére kísérteni fogja” – mondta. A családon belüli erőszaknál gyakori, hogy a bántalmazó a gyerek veszélybe sodrásán keresztül az anyát bántja.

„Utólag mindenki azt találgatja, mi motiválhatta az apát, mi kell ahhoz, hogy ilyet tegyen. De a hozzá hasonló bántalmazók másképp gondolkodnak, mint a nem bántalmazó többség: nem autonóm személyként tekintenek a partnerükre vagy a gyerekükre, hanem mintha az ő tulajdona lennének, akikkel rendelkezhet, akikkel bármit megtehet” – mondta. Az eset azt is megmutatja, hogy a távoltartás intézménye továbbra sem működik.

Szabó Judit, a Budapest Környéki Törvényszék büntető kollégiumának vezetőhelyettese általánosságban nyilatkozott a hvg.hu-nak, mert konkrét esetről nem beszélhet. Bár a bulvármédiában az jelent meg, hogy a bíróság szüntette meg a csecsemőgyilkos apa előzetes letartóztatását, a büntetőbíró szerint ilyen döntést nem csak a bíróság hozhat. „A vádemelés előtt az előzetes letartóztatás megszüntetéséről nemcsak a bíróság, hanem az ügyész is dönthet az eljárási szabályok alapján – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik