Közélet

Huszonkilenc tipp a soroksári futónő gyilkosára

Eddig 29 bejelentés érkezett a rendőrségre a soroksári futónő gyilkosával kapcsolatban. Két férfi DNS-ét azonosították, de az elkövetők eltérő szerepet játszhattak a bűncselekményben.

A Bors azt írja, a két férfi egyike, a domináns fél vagy idősebb vagy fizikailag jóval erősebb, de az is lehet, hogy csak tapasztaltabb társánál. Az áldozattal való dulakodás közben jelentős vérveszteséggel járó sérüléseket szenvedett, ő ölte meg a családanyát. Társa az ölésben nem vett részt, az asszony sérelmére elkövetett nemi bűncselekményből és a kifosztásából azonban ő is kivette a részét. De mivel nem gyilkolt, akár húsz évvel kevesebbel is megúszhatja, mint a domináns társa, főleg ha még azelőtt feladja magát, hogy a rendőrség rátalál vagy elfogja a társát.

A két genetikai nyom a rendőrségi nyilvántartásban nem szerepel.

Az Országos Rendőr-főkapitányság a lapnak megerősítette, nemcsak a magyarországi, hanem a szomszédos országokban történt támadásokkal is próbálnak közös pontokat találni. Ezzel kapcsolatban a magyar rendőrség megkereste a környező országok társszerveit, de nem nevesítik, pontosan mely országokról van szó.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik