Közélet

Hegyekben állt a marihuána az ültetvénnyé alakított házban

Marihuanaultetveny(960x640).jpg (marihuánaültetvény, marihuána, fű, )
Marihuanaultetveny(960x640).jpg (marihuánaültetvény, marihuána, fű, )

Az épületben szellőző-, öntöző- és világítórendszert épített ki a lefülelt fiatalember.

Vádat emelt az ügyészség egy 28 éves férfi ellen, aki marihuánaültetvényt rejtegetett Budapesten, egy XXII. kerületi házban. Az épületben kereskedelmi mennyiséget állítottak elő.

A vádirat lényege szerint a férfi a helysiégeket indiai kender nagyüzemi termesztésére alkalmas ültetvénnyé alakította át. A szobákban szellőző-, öntöző- és világítórendszert épített ki, majd a fejlődő növényeket saját maga gondozta. Az ültetvényt – amely csaknem 270 tőből állt –  2013 decemberében legalább egyszer leszüretelte, amely körübelül 25 kilogramm marihuánát jelentett. Ennek nagy részét ismeretlen körülmények között értékesítette, elfogásakor – tavaly januárban – már csak egy kilogramm kábítószert találtak nála a rendőrök.

A Fővárosi Főügyészség a férfit jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettével vádolja. Ha bűnösnek találja a bíróság, öttől húsz évig terjedő szabadságvesztésre számíthat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik