Közélet

Tömeges megbetegedés miatt szünet a szekszárdi iskolában

A diákok csaknem hatvan százaléka hiányzott, és a tanárok közül is többen ágynak estek.

Tanítási szünetet rendeltek el a Tolna Megyei Szent László Szakképző Iskola és Kollégium szekszárdi Bezerédj tagintézményében, ahol a diákok több mint fele megbetegedett. Vida Lajos, az intézmény főigazgatója az MTI-nek szombaton elmondta: magas láz és rossz közérzet miatt csütörtökön a diákok csaknem 60 százaléka, vagyis 405 tanulóból 230 nem jött iskolába, ezért döntöttek úgy, hogy pénteken és szombaton elmaradnak az órák.

A megbetegedéseket jelezték a népegészségügyi szervezetnek. A hétfői tanítás attól függ, hányan jelennek meg az iskolában – tette hozzá.

A Tolna Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének tájékoztatása szerint a betegség tünetei a magas láz mellett végtagfájdalom, torokfájás és köhögés. A diákok közül senki nem került kórházba. A betegség nem csak tanulókat érint, csütörtökön a dolgozók egyharmada is hiányzott.

A diagnózis megállapításához a torokváladékból vettek mintákat, a vizsgálatok folyamatban vannak, az iskolában fertőtlenítő nagytakarítást rendeltek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik