Közélet

Kutyák marcangolhatták egy nő holttestét Szolnokon

Miután megtalálták a maradványokat, tovább folyt a kutatás, mivel a test egyes részei hiányoztak.

Egy különös tragédiáról beszélnek Szolnokon, amely egy idős asszony eltűnéséhez köthető – írja a szoljon.hu. Arról, hogy megtalálták a nőt, egy olvasó hívta fel a lap szerkesztőségét. Elmondása szerint az asszony már halott volt, amikor egy nagyobb kutyafalka megtalálta a testet.

A nőt a rendőrök mellett kereste a polgárőrség, valamint egy kutyás mentőegység is. “Végül megtaláltuk az asszony holttestét. Később tovább folyt a kutatás emberi maradványok után, hiszen a test egyes részei hiányoztak. Feltételezhetően mindezért a környéken lévő 7–10 állatból álló kutyafalka okolható” – nyilatkozta a Szolnok Városi Polgárőr Egyesületet alelnöke, Bódi Andor.

Az Életjel Mentőcsoport vezetője, Túri László elmondta, hasonló látvánnyal az elmúlt évek alatt többször is találkoztak már, nem ez volt az első eset. Ezt azonban nem lehet megszokni.

A rendőrség szűkszavúan nyilatkozott az esetről. Szabó Zita alezredes, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője annyit mondott, hogy közigazgatási eljárás indult.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik