Közélet
fogorvos (fogorvos, )

Betegek tucatjait látták el a zalai álfogorvosok

Apa és lánya tömött, gyökérkezelt, fogat húzott, csiszolt és még is fogfehérítést vállalt - mindezt képzettség nélkül.

Vádat emelt az ügyészség két zalai álfogorvos – apa és lánya – ellen.  Kuruzslás és hamis magánokirat felhasználása miatt állnak hamarosan bíróság elé.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a botrány 2012 októberében robbant ki.  Az akkori rendőrségi tájékoztatás szerint két ember ellen indult eljárás, miután a család másfél éven át kezelt fogászati betegeket Nagykanizsán. A betéti társaság rendelőjében 2013 áprilisa óta nem volt fogorvos, így az asszisztens és a fogtechnikus vállalta a kezeléseket. Ám a betegeknél sorra léptek fel különféle szövődmények, így gyanakodni kezdtek. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal tavaly februárban arról tájékoztatott, apa és lánya hétmillió forintot vágott zsebre így.

A Zala Megyei Főügyészség szerdai közléséből kiderül, a bt. Nagykanizsán és Murakeresztúron  működtetett fogorvosi  rendelőt  szerződéses fogorvosokkal. Murakeresztúron az Országos Egészségbiztosítási Pénztár által finanszírozott alapellátást, míg a nagykanizsai rendelőben főként magánrendelést biztosítottak. 2011. augusztus 1-jén új  fogorvossal kötöttek munkaszerződést, amely szerint  a doktornőnek a murakeresztúri és nagykanizsai telephelyen is rendelnie kellett volna, azonban ez utóbbiban sohasem járt. A páros ekkor döntötte el, hogy majd ők ellátják a betegeket. Két ember volt a segítségükre: felvettek egy fogászati asszisztenst, valamint a lány anyját.

Az ügyészség szerint összesen 64 embert kezeltek rendszeresen: fogtömést, gyökérkezelést, foghúzást, fogínykorrekciót, fogcsiszolást, koronapróbát, lenyomatvételt, protézislevételt, illetve -felhelyezést végeztek,  de fogkőlevételt, valamint fogfehérítést is vállaltak. Rendelőjüket helyben, illetve több különböző folyóiratban is hirdették, és hagyták, hogy a páciensek a fogtechnikust doktornőnek szólítsák. További 21 betegük tudta, hogy a családban senkinek sincs meg a szükséges végzettsége, ám ők ennek ellenére is belementek a kezelésekbe.

A kuruzslók recepteket is hamisítottak, hozzáfértek a doktornő fejléccel ellátott, biankó orvosi vényeihez, így különféle, a fogászati problémák kezelésére szolgáló, valamint a fogászati beavatkozások közben szükséges készítményt, antibiotikumot írtak fel, melyeket ki is váltottak. Más esetekben a recepteket a doktornő helyett  valamelyik vádlott írta alá.

 

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.