római gyertya (római gyertya)
Közélet

Tüzijáték szakította le egy fiú ujját Győr-Mosonban

Egy másik fiatal is megsérült, neki négy ujjpercét roncsolta a római gyetya.

A mentők szilveszter este, 7 óra körül értesítették a rendőrséget, hogy tűzijáték okozta sérüléssel szállítottak kórházba egy embert. Kiderült, a 23 éves fiatal Győrben, a Fehérvári úti felüljárónál gyújtott meg egy római gyertyát, és öt lövedéket kilőtt. Épp a hatodikkal készült ugyanezt tenni, és már a kezében tartotta az eszközt, amikor az felrobbant és roncsolást okozott: sérülései miatt négy ujjpercét kellett amputálni.

Veszprémvarsányban hajnali 1 órakor történt hasonló baleset: egy fiatalembert tűzijáték okozta csonkolásos sérüléssel szállítottak a mentők a győri kórházba. A 17 éves fiú a rendőröknek elmondta, kapta a római gyertyákat, és meg akarta gyújtani, amikor az egyik felrobbant a kezében. az általa római gyertyának vélt pirotechnikai eszközt úgy kapta, s mikor a közterületen meggyújtotta az a kezében felrobbant. Jobb kezén a mutatóujja csaknem teljesen, hüvelykujja pedig részben leszakadt. Azonnal meg kellett műteni – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.


Fotó: police.hu

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.