Közélet

Keresik a Teve utcai rendőrmérgezés okát

A rendőrség Teve utcai székházában jelenleg is tart a szakértői vizsgálat annak megállapítására, hogy mi okozta a rosszulléteket szombaton az épületben.

Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese vasárnap délután a székházban újságíróknak hangsúlyozta: a rendőrség folyamatosan ellátja a munkáját, a bejelentéseket is folyamatosan tudják venni a megszokott rendben, személyesen és telefonon is.

A történteket felidézve elmondta: valamivel 18 óra után az épület mínusz második szintjén dolgozók közül többen panaszkodtak a levegő minőségére. A telepített és a mobil mérőeszközök nem mutattak rendellenességet, ezért folyt tovább a munka. Kevéssel 19 óra után azonban többen már rosszullétre panaszkodtak, ezért kihívták a katasztrófavédelem munkatársait. Műszereik az épületben nem, de kilenc ember vérében kimutatták a szén-monoxidot, ezért 19 óra 47 perckor a katasztrófavédelem úgy döntött, hogy ki kell üríteni az épületet. A szóvivő kiemelte: az előzetes terveknek megfelelően történt meg a kiürítés, valamint a másodlagos rendszerek üzembe helyezése és működtetése.

Tájékoztatása szerint jelenleg is tart a szakértői vizsgálat annak megállapítására, hogy mi okozta a rosszulléteket. Senkit nem kellett kórházba vinni – emelte ki. Az, hogy az épületben hétfőn elkezdődhet-e a munka – tette hozzá – a szakértői vizsgálat eredményétől függ.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.