Közélet

Kripta, jászol és műfenyő lángolt

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 12. 25. 09:15

Több helyre vonultak a tűzoltók, de szerencsére nem sérült meg senki.

Az idei ünnep kezdete – bár nem múlt el tűzesetek nélkül – a korábbi évekhez jóval kevesebb munkát adott a tűzoltóknak. A katasztrófavédelem csütörtök délelőtti tájékoztatása szerint szerda délután Szolnokon, a Temető út és a Kőrösi út kereszteződésében álló templom kriptájában kapott lángra néhány koszorú, az épület pincéjéből pedig sűrű füst szivárgott. A tűzoltók betörték a kripta ablakát, majd ezen, illetve a bejáraton keresztül fékezték meg a tüzet, ezután pedig átszellőztették az épületrészt.

Késő este, fél 11 körül egy adventi koszorú gyulladt ki egy tízemeletes budapesti panelházban. A lángok a X. kerületben, a Kővágó utcában csaptak fel, a harmadikon. Az égő koszorútól az íróasztal is tüzet fogott, a lakók már javában oltottak, amikor a tűzoltók megérkeztek.  A még izzó asztalt, valamint a rajta lévő tárgyakat a katasztrófavédelem emberei kivitték a lakásból, majd átszellőztették a helyiségeket és a lépcsőházat.

Nem sokkal éjfél után Zalaegerszegre, a Kanizsai út egyik házához indultak a helyi hivatásos tűzoltók. A csaknem hatvan négyzetméteres épületben a műanyag karácsonyfa gyulladt ki. A szoba megtelt füsttel, mindent korom borított. Sikerült még időben útját állni a lángoknak.

Csütörtök reggel egy betlehemi jászol gyulladt ki a Komárom-Esztergom megyei Gyermelyen, a Petőfi téren. A mindössze két négyzetméter alapterületű építményt beborították a lángok, a tüzet a bajnai katasztrófavédelmi őrs hivatásosai fékezték meg.

Szerencsére egyik tűzesetben sem sértült meg senki.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2015. október 19.
Áder János köztársasági elnök (j) október 17-i hatállyal a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterré nevezi ki Rogán Antalt a Sándor-palota Tükörtermében 2015. október 19-én. Középen Orbán Viktor miniszterelnök, Haszonicsné Ádám Mária, a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) főigazgatója, Altorjai Anita, a KEH Sajtóigazgatóságának igazgatója, Gróh Gáspár, a KEH Társadalmi Kapcsolatok Igazgatóságának vezetője és Szadai Károly, a KEH főtanácsosa (j-b).
MTI Fotó: Bruzák Noémi
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.