Közélet
rottweiler (rottweiler, )

“Amikor átadtuk a babát, még sejtésünk sem volt arról, mit tettünk”

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 12. 24. 14:00

Hétköznapi hőstettek, történetek, amelyekre igenis érdemes emlékezni. Első rész.

Hősies kamasz, megtalált és megmentett gyerekek, köszönőlevél – arra kértük a megyei rendőr-főkapitányságokat, hogy gyűjtsenek össze – ismét – néhány történetet, amelyek valamiért a szívükhöz nőttek. Mert meghatotta, megrázta őket, vagy éppen csak kedves nekik valamiért. A “kis pluszt” kerestük. Íme, az első csokor. 

Tokod, október –  Egy 15 éves fiúnak köszönhető, hogy visszakerülhetett “gazdájához” egy ellopott táska. A nő holmijának a helyi temetőnél kelt lába. Virágok és kerti szerszámok voltak nála, egy sírt akart megszépíteni. Elindult, a keze tele volt, ám a táskáját a kocsiban hagyta. A tolvajnak több sem kellett, betörte a kocsi hátsó üvegét, kivette onnan a retikült és elszaladt. Budapest felé menekült, Tátnál azonban megállt, és a Kőgátról a Dunába hajította zsákmányát. Épp arra járt egy 15 éves fiú, aki mindezt végignézte. Felírta a rendszámát, a táskát pedig kihalászta a folyóból.  A holmit még aznap visszavitte a tulajdonosának, és elmesélt neki mindent. A nyomozók az ő információi alapján azonosították be a tettest, akit sikerült is elfogniuk. A kamasz tettéért emlékérmet kapott.

Szolnok, március – Egy kétségbeesett édesanya hívta a rendőröket. Elmondta, hogy elengedte gyermekét egy ismerős idős hölggyel és annak unokáival a közeli játszótérre, ám alig egy óra múlva a nagymama észrevette, hogy a felügyeletére bízott kisfiú eltűnt, sehol sem találják. Járőrök siettek a helyszínre, adatgyűjtésbe kezdtek, és az édesanyával közösen szemtanúk és használható információk után kutattak, átfésülték a környező utcákat. Az egyenruhások – a segítőkész embereknek és a szerzett információknak hála – a bejelentéstől számított alig fél órán belül az egyik közeli utcában, egy társasházban meg is találták a gyereket. Kiderült, hogy a fiúcska a játszótéren találkozott egyik óvodás csoporttársával és annak nagypapájával. A gyermek azt mondta az idős férfinak, hogy egyedül van és szeretne átmenni hozzájuk játszani.  A járőrök épségben adták át a kicsit aggódó édesanyjának.

Ároktő, július – Rabló törte rá az ajtót egy nyugdíjasra. Megverte őt, elvitte a pénzét és a nagyképernyős tévéjét. Miután elment, a rémült férfi értesítette az egyenruhásokat, akiknek tíz perc alatt sikerült azonosítaniuk a támadót,  egy mindössze 20 éves fiút. A fiatal mindent bevallott, rablás és testi sértés miatt indult eljárás ellene. Kiderült, a tévét egy disznóólban rejtette el. A tulajdonos azt mondta a rendőröknek, nagyon örül a gyors felderítésnek, de leginkább annak, hogy újra nézheti a futball világbajnokság mérkőzéseit, így a döntőről sem marad majd le. 

Fotó: police.hu

Nyírbogdány, október – Az utolsó pillanatban érkezett a segítség egy idős nőhöz. A 89 éves asszony az idősek otthonából tűnt el, a rendőrség jelentős erőkkel indult a keresésére. Rengetegen összefogtak, hogy megtalálják őt: több tucat rendőr mellett speciális mentők, személykereső és nyomkövető kutyák, polgárőrök és civilek is segédkeztek, valamint az egyenruhások éjjellátó készüléket és hőkamerát is bevetettek. Ennek köszönhetően másnap, a nádas tövében megtalálták a nyugdíjast, aki addigra már kihűlt, kiszáradt, életveszélyes állapotban volt. A térben és időben tájékozódni nem tudó néni állapotát a mentők stabilizálnák majd kórházba vitték.

Sopron, szeptember – Rendőrök mentették meg egy fiatal kutya életét. A rottweilert egy 0,5 centiméter vastag lánccal kötötték a fához, amely mindössze 60-70 centiméteres mozgást engedett csak neki.  Az állat megrémült mikor az egyenruhások közeledtek felé, de miután kiszabadították, nagyon hálás volt nekik. Egész testét veréstől származó zúzódások, duzzanatok borították, fülein külső élősködők nyomait látták. Azonnal orvoshoz vitték. A rendőrségkorábban azt közölte, az eb már jobban van és a kábítószert kereső négylábú társaival együtt a család kötelékében „teljesít szolgálatot”.


Fotó: police.hu

Újszász, június – Egy kétéves kislány életét mentették meg a rendőrök. A kicsi kútba esett, miután beszakadt alatta a fedele, a víz alá merült, az apa és az egyik szomszéd segítségével emelte ki, de ekkor már nem volt eszméleténél. A szülők értesítették a mentőszolgálatot, akik telefonon segítették irányítani az újraélesztést. Ekkor érkezett meg a helyszínre két járőr. Az erősen akadozó, szaggatott légzésű gyermeket azonnal stabil oldalfekvésbe helyezték, így a kislány még fel tudta köhögni a lenyelt vizet, magához tért. Ezután átadták a mentőknek és kórházba vitték.


Fotó: police.hu

Apostag, augusztus – Levélben köszönte meg egy férfi a rendőröknek, hogy megtalálták ellopott lovát. A patást a tanyáról vitték el, mint kiderült, ketten. Mire az egyenruhások megtalálták a tolvajokat, ők már elcserélték „szerzeményüket” egy másik lóra. Sirályt  – mert így hívják az eltűnt patást – végül egy solti házból hozták el a járőrök. „Gyors és precíz munkájuknak köszönhetően mindössze 1 hét alatt felderítették a ló hol létét és a tolvaj ki létét, a lovat a felderítés napján már újra a tanyámra szállíthattam” – írta.

Fotó: police.hu

Gulács, augusztus – Nyolc átfázott kenust mentettek meg a vízirendőrök. Egy férfi értesítette őket az esti órákban, hogy hét társával együtt nem tudnak biztonságos helyre evezni a folyó áradása miatt. Két – éppen pihenőidejét töltő vízirendőr, Tóth Zsolt törzszászlós és Faragó Tibor törzsőrmester – szolgálatba álltak, és hajójukkal a keresésükre indultak. Kiderült, a bajbajutottak közül öten gyerekek. Őket a hajóba ültették, a felnőtteket pedig – maguk mellett – jándi szabadstrandra vitték, ahol aggódó társaik már várták őket. 

Gilvánfa, április – Három rendőrön múlt, hogy életben maradt egy hathetes kislány. Az esetről még a Blikk számolt be, ám a  Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság hívta fel rá a figyelmünket. Az egyenruhások csak annyit láttak, hogy egy férfi szalad ki egy házból olyan őrült tempóban, hogy még a járőrautót is megelőzi. “Először azt hittük, előlünk szalad a férfi. Kirohant a házból, aztán be egy másikba, közben pedig egy apró dobozt szorongatott a kezében. Nem tudtunk mire gondolni, így megálltunk, és kipattantam a kocsiból, hogy utánajárjak a dolognak” – idézte fel a történteket a rendőrzászlós. Az önkívületi állapotban rohangáló férfi Fanni édesapja, László volt, aki elmondta a rendőröknek, hogy kislánya nem lélegzik, eszméletlenül hever a kiságyában. “A picit és szüleit az autóba ültettük, majd hívtunk egy mentőt. Jeleztük nekik, hogy figyeljenek, mert szemből fogunk érkezni, véletlenül se kerüljük el egymást. Közben folyamatosan kérdezgettem a szülőket, hogy kap-e a levegőt a kislány. Mint kiderült, néha vett levegőt, aztán hosszú ideig semmi nem történt” – folytatta a zászlós, aki elindult, hogy mihamarabb elérje a szemből érkező mentőautót. A sietségnek hála nem telt el három perc, és már össze is találkozott a két szirénázó jármű. “Amikor átadtuk a babát, még sejtésünk sem volt arról, mit tettünk. Később vált világossá, hogy megmentettük az életét, ami valóban csak perceken múlott. Ha a családi házánál várjuk a mentőket, ma már nem élne a kicsi – mondta egyikük hozzátéve, hogy soha nem fogja elfelejteni az esetet.

A következő két napban újabb történetekkel jövünk.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.