Közélet

Idős nőt vert félholtra a nyolcgyermekes anya – 11 évet kapott

bortonor(3)(960x640).jpg (börtönőr)
bortonor(3)(960x640).jpg (börtönőr)

A vádlott brutális módon bántalmazta áldozatát. A zsákmányból tápszert vett gyerekének.

Jogerősen tizennégy év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a nőt, aki mindössze tízezer forintért brutálisan bántalmazott tavaly egy idős bajai asszonyt. A táblabíróság nyereségvágyból, a bűncselekmény elhárítására idős koránál fogva korlátozottan képes személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a 30 éves vádlottat – írja az MTI.

A nyolcgyermekes, szakképzetlen, munkanélküli, mélyszegénységben élő vádlott több éven keresztül úgy szerzett pénzt, hogy ismeretlenekhez becsöngetett és – főként gyerekeire hivatkozva – kéregetett. Tavaly, március 8-án délután is elindult kéregetni tanyájukról, hogy élelemre és hét hónapos gyermeke tápszerére pénzt szerezzen. Eljutott ahhoz a családi házhoz, ahol a 87 éves, betegsége miatt már nehezen mozgó asszony élt egyedül. Becsöngetett, de mivel senki nem reagált, kutya sem ugatott, a hangosan szóló tévéről pedig arra következtetett, hogy idős ember lakik ott, eldöntötte, hogy megszerzi a pénzét.

Átmászott a kerítésen, a zajra előjövő áldozatát pedig fellökte. Az asszony elesett, beütötte a fejét, és elvesztette eszméletét. A vádlott értékek után kezdett kutatni, a vezetékes telefont kitépte a falból, hogy az idős nő ne tudjon segítséget hívni, majd amint magához tért, pénzt követelt tőle. Áldozata kérte, hogy hagyja őt békén, mert nincs pénze, de ő  tovább kutatott a lakásban, majd ütlegelni kezdte az idős asszonyt, akit a nyakán és a hasán többször meg is szúrt. A vádlott végül 10-12 ezer forintot talált. Ezután elmenekült. A pénzből tápszert vett a gyermekének.

Az életveszélyes állapotban lévő asszonyra másnap talált rá gondozója. Az idős asszony több mint harminc sérülést szenvedett el, ezek fele a fejét érte. Két hét múlva hazaengedték, de később újból kórházba került, és augusztus végén meghalt. A szakértői vélemény szerint a bántalmazás és a halál között közvetlen ok-okozati összefüggés nem állapítható meg. Az idős emberek sérelmére elkövetett rablás miatt korábban már öt év börtönre ítélt asszony beismerő vallomást tett, a táblabíróság előtt pedig sírva azt mondta, hogy nagyon megbánta a történteket.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik