Közélet

Templomban mutogatta magát a híveknek a zalai szatír

A férfi azután ment be a Isten házába, hogy kielégítette magát, ám nemi szervét elől hagyta.

A negyvenes évei közepén járó, büntetett előéletű hajléktalan április és augusztus között, Nagykanizsa és Zalaegerszeg belvárosában mutogatta magát és fogdosta áldozatait. Tette mindezt fényes nappal, nőkkel és kamaszlányokkal. A Zala Megyei Főügyészség eddig négy esetről tud.

Júniusban a férfi Zalaegerszegen, egy belvárosi buszmegálló padján ülve vette elő nemi szervét és maszturbált. „Akcióját” többen látták. Pár nappal később, a délutáni órákban Pókaszepetken a helyi templom bejáratával szemben, egy iskola közelében szólított le egy nőt azzal az ürüggyel, hogy útbaigazítást kérjen, majd önkielégítésbe kezdett előtte. Ezután – elől hagyott  nemi szervvel – bement a templomba, ahonnan a misére várakozók vezették ki.

Az ügyészség tájékoztatása szerint a férfit úgy sikerült elkapni, hogy egyik kiszemeltje, – miután eltaszította magától – megragadta a karját, és  mindaddig a helyszínen tartotta, míg megérkeztek a rendőrök. A szatír ellen – egyebek mellett – emberi méltóságot sértő szeméremsértés vétsége miatt emeltek vádat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik