Közélet

Nevetséges trükkel jutottak bankkártyához a csalók

"Karácsonyra a bank megajándékoz egy másik bankkártyával" - ez állt a kézzel írt papíron.

Csalás miatt indított eljárást a rendőrség két marcali fiatal ellen, akik nagyobb összeget emeltek le jogosulatlanul egy bankkártyáról, melyet tulajdonosától szereztek meg a PIN kóddal együtt. Egyikük azzal jelent meg a kiszemelt számlatulajdonosnál, hogy egy pénzintézet alkalmazottja, és azért jött, hogy lecserélje a bankkártyáját egy újra, a régit pedig ennek megfelelően bevonja. Hogy “igazolja magát”, elővett egy kézzel írt papírt, melyen a következő felirat állt: Karácsonyra a bank megajándékoz egy másik bankkártyával. 

Miután a csaló megszerezte, amit akart, társával együtt többször is sikeresen emelt le pénzt a számláról, több mint 200 ezer forintot. A kártya tulajdonosa – miután furcsának találta, hogy nem érkezett meg az új kártyája – elment a bankba és ekkor szembesült azzal, hogy nem kap semmiféle új kártyát, ráadásul meg is rövidítették. Mindez négy nappal azután történt, hogy átadta a kártyáját. Ezután – egész pontosan kedden – feljelentést tett.

A nyomozók rövid időn belül azonosították a 19 éves fiatalt és mindössze 15 éves társát. Kiderült, a pénzből ruhákat, telefont és egyéb műszaki cikkeket vásároltak. Ezeket a rendőrök lefoglalták, a fiúkat pedig előállították, ám kihallgatásuk után elengedték őket – tájékoztatott a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán.

A rendőrség ismét hangsúlyozza: az ünnepek közeledtével egyre gyakrabban találkozhatunk adománygyűjtőkkel, trükkös csalókkal az utcákon és lakókörnyezetünkben. Az elkövetők célja, hogy a figyelmet elterelve bejussanak otthonukba és megszerezzék pénzüket, értékeiket. A fenti esetben a sértett mielőtt beengedte lakásába a gyanúsítottat, nem győződött meg arról, hogy valóban hivatalos szervtől érkezett-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik