Közélet

Bolgár bankkártyamásolók szedték el a magyarok pénzét

A rendőrség négy külföldit fogott el. Ismeretlen társaik Malajziában, az USA-ban és Peruban próbáltak meg különböző összegeket felvenni.

A rendőrök az első párost november közepén  fülelték le, miután egyikük adatszerző eszközt szerelt egy bankautomatára. Ezzel 57, ott megforduló ügyfél adatait és PIN kódját szerezték meg.

Ugyanígy tett 32 éves, ugyancsak bolgár férfi, akit november végén értek tetten a nyomozók. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított – társával, egy 20 éves fiúval együtt – legalább 12 alkalommal követett el Budapesten és vidéken hasonló bűncselekményeket, majd a megszerzett  adatokkal ismeretlen cinkosaik megpróbáltak pénzt felvenni Malajziában, az Egyesült Államokban és Peruban. Több mint 3,5 millió forinthoz igyekeztek így hozzáférni, ám, hogy pontosan mennyihez sikerüt, az érintett pénzintézetek még vizsgálják – tájákoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csalás gyanúja miatt indított nyomozást – külön eljárásban – a négy külföldi ellen.  Eszközeiket az egyenruhások lefoglalták, a kártyamásolók pedig rács mögé kerültek, a bíróság ugyanis előzetes letartóztatásuk mellett döntött.

Olvasói sztorik