Közélet

Rejtélyes gyilkosság a Hajógyárin – fordulat az ügyben

Hajogyari-sziget(960x640)(2).jpg (hajógyári-sziget)
Hajogyari-sziget(960x640)(2).jpg (hajógyári-sziget)

Két kidobóember ellen folyt eljárás, melyet végül megszüntettek. Most mégis vádat emelt az ügyészség.

„Az emberölés bűntette miatt indult ügyben a Fővárosi Főügyészség két személlyel szemben társtettesként elkövetett emberölés bűntette miatt vádat emelt a Fővárosi Törvényszéken” – tájékoztatta a Hír24-et a Fővárosi Főügyészség. Közlésük szerint további tájékoztatást a bíróság adhat a folyamatban lévő eljárásról.

A Bors szeptemberben írt arról, hogy az ügyészség megszüntette az eljárást a Dokk két volt kidobóembere ellen. A Vizoviczki László szórakozóhelyén dolgozó ajtónállókat azzal gyanúsították, hogy 2011 decemberében megöltek egy 21 éves fiút. Az egyik gyanúsított ügyvédje a lapnak akkor azt mondta: bizonyítottság hiányában maradt el a vádelemlés.

A nol.hu november elején viszont már arról számolt be, hogy a Legfőbb Ügyészség „vádképesnek” találta az ügyet, magyarán elegendőnek tartotta az összegyűjtött bizonyítékokat.

Mint ismert, a 21 éves áldozat a Hajógyári-sziget több szórakozóhelyén is megfordult a gyilkosság éjszakáján. Sokat ivott, ezért kikísérték. Végül órákkal később, hajnalban találta meg testvére a Dunában, a part mellett. A fiatalt összeverték, halálát fulladás okozta. Az akkor 38 éves férfit és 24 éves társát hónapokkal később, 2012 nyarán kapták el és gyanúsították meg. A rendőrség akkor úgy nyilatkozott, ezzel az elfogással még csak “az első dominó dőlt el”. Azt gondolták ugyanis, hogy lehetnek még szabadlábon lévő cinkostársaik.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik