Közélet

Három fiatalt vertek meg egy este alatt a keszthelyi biztonsági őrök

Egy fiút pofon vágtak, egy másikat megrúgtak, egy fiatalt pedig többen is bántalmaztak.

A két keszthelyi férfi biztonsági őrként dolgozott egy keszthelyi szórakozóhely beléptető kapujánál, amikor hajnali 3 óra körül egy öt fős társaság érkezett a buliba. Mindez még júniusban történt. A nyomozás adati szerint nem sokkal később az idősebbik őr szóváltásba keveredett a fiatalokkal, elmondása szerint azért, mert a három fiú és a két lány alkoholt akart bevinni a szórakozóhelyre. A vita tettlegességig fajult, az egyik biztonsági őr pedig többször pofon vágott egy 21 éves zalaegerszegi fiatalembert, míg társa egy 19 éves tatabányai fiút ütött és rúgott meg. A társaság a konfliktus miatt végül nem ment be a diszkóba, annak ellenére, hogy megvették a jegyet.

Még aznap este a 26 éves biztonsági őr egy 20 éves fiúval is konfliktusba keveredett. Először lökdösődtek, majd verekedés tört ki köztük. Ezután két ismeretlen társa is „beszállt”: együtt ütötték és többször megrúgták a fiatalt.

A nyomozók a két biztonsági embert előállították és kihallgatták. Az idősebb gyanúsított részben elismerte a bűncselekmények elkövetését, míg az előbbi verekedésben részt vevő társa tagadta, hogy bárkit megütött volna.

Egyikük ellen csoportosan garázdaság vétsége, a másik ellen garázdaság vétsége miatt folyt eljárás. A rendőrség a nyomozást lezárta, az ügy iratai az illetékes ügyészségen vannak – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik