Közélet

Bekeményített a rendőrség a határon Csongrád megyében

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 12. 07. 11:08

Már most sokkal több határsértőt fogtak el, mint tavaly egész évben.

 Megerősítették a határrendészeti szolgálatot Csongrád megyében az egyre több határsértő miatt – tájékoztatta a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t. Szenti Szabolcs közlése szerint míg a múlt évben 17 475 felnőtt határsértőt fogtak el, addig az idén november végéig 25 476, a határt illegálisan átlépő embert tartóztattak fel, közülük 3421 gyermekkorú volt.

Az elmúlt 24 órában huszonnyolc csoportban 221 határsértőt fogtak el a rendőrök a polgárőrséggel és a mezőőrökkel együttműködve – tette hozzá a százados.

Mindezek nyomán a Készenléti Rendőrség járőreivel erősítették a határrendészeti szolgálatot, a határsértők őrzését Csongrád megye más rendőri szervei segítik, az idegenrendészeti eljárásokban pedig más megyei rendőr-főkapitányságok szakemberei is közreműködnek.

A szegedi kirendeltségen kialakított “egészségügyi áteresztő pont” egész nap rendelkezésre áll a határsértők egészségügyi ellátásához. A honvédség szombat óta sátrakkal és ágyakkal segíti a rendőrséget, ahol – szükség esetén – további 250-300 határsértő helyezhető el – közölte a szóvivő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Brüsszel, 2017. április 26.
A Miniszterelnöki Sajtóiroda által közreadott képen Orbán Viktor miniszterelnök (j) és az Európai Néppárt (EPP) parlamenti csoportjának elnöke, Manfred Weber találkozója az Európai Parlament brüsszeli épületében 2017. április 26-án. 
MTI Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda / Szecsődi Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.