Közélet

Avasi paneltűz – felmentették a tűzoltókat is

A tragédiában egy anya és két fia vesztette életét. Négyen már korábban bíróság elé álltak, de csak egy embert ítéletek el.

Felmentette a bíróság az avasi paneltűz miatt beperelt tűzoltókat – írta az Észak-Magyarország pénteki számára hivatkozva az MTI. A lap szerint csütörtökön hirdettek ítéletet. 

Az érintett tűzoltók közül hatan még aktív állományban vannak, valamennyiük ellen több ember halálát okozó foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás, ám az ügyészség végül – megvizsgálva a mentés körülményeit – nem emelt vádat. Az egyedül maradt apa viszont pótmagánvádas eljárást indított. Erről döntött most nem jogerősen a bíróság.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragikus tűz 2009. augusztus 15-én ütött ki egy miskolci társasház 6. emeleti lakásában, majd a tűz átterjedt a 7. emeletre, ahol egy 43 éves édesanya, 16 éves lánya és 13 éves fia tartózkodott otthon. Ők mindannyian életüket vesztették. A tűzoltók ugyan időben kiértek és megkezdték a lakók kimenekítését és az oltást, ám a helyszíni parancsnok kommunikációs hiba miatt nem értesült időben arról, hogy a hetediken még három ember tartózkodik.

Az ügyészség négy embert tartott felelősnek: az asszonyt és a ház szigetelését kivitelező szakembereket. Előbbi ellen azért emeltek vádat, mert mert amikor az asszony észlelte a tüzet, sem a lakótársait, sem a tűzoltókat nem értesítette, hanem hanyatt-homlok elmenekült, miközben az ajtót maga mögött nyitva hagyta. A tűz így levegőt kapott,ó és megélénkülve terjedt tovább. A hőszigetelését kivitelező alvállalkozót, az építésvezetőt és a művezetőt pedig azért állították bíróság elé, mert nem megfelelően ragasztották fel a polisztirollapokat, így a szigetelés alatt kialakult huzat olyan magas hőfokú égést eredményezett, hogy könnyűszerrel meggyulladhatott a 7. emeleti loggia. A kivitelező cég főmérnökével szemben ugyanakkor megszüntették az eljárást, mert ő pusztán a pénzügyekért volt felelős, és a tervek is megfelelőek voltak.

A tűzoltók kapcsán az ügyészség azzal érvelt, hogy bár felmerült a felelősségük, ám a szakértői vélemény szerint olyan mértékű szakmai hibát nem követtek el, amely a bűncselekmény kategóriába tartozna, ellenben 14 embert kimentettek a házból.

Az ügyben szeptemberben döntött a bíróság: lakó első fokon négy év börtönt kapott, a másik három vádlottat azonban felmentették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik