Közélet

Járőrt próbált elütni a szabálytalankodó autós

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 11. 26. 11:34

A sofőr, miután sikerült egérutat nyernie, hátrahagyta kocsiját és gyalog indult haza.
.

Egy rendőrt megpróbált kocsijával elütni, szolgálati kocsijának pedig nekihajtott egy autós, aki az egyenruhások elől akart elmenekülni Szolnokon. A 21 éves fiatalembert elfogták, és három nappal bűncselekménye elkövetése után bíróság elé állították – közölte Zsilka László, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-vel.

Tájékoztatása szerint az autós november 22-én Szolnokon egy stoptáblát figyelmen kívül hagyva, nagy sebességgel hajtott fel a védett útra. A Szolnoki Rendőrkapitányság járőrei – észlelve a szabálysértést – kocsijuk megkülönböztető jelzését használva utána indultak. A fiatalember menekülőre fogta, a rendőrök azonban autóját megelőzték, és gépkocsijukat az úton keresztbe fordítva próbálták megállítani. A menekülő autós megállás helyett autóját az egyik rendőr felé kormányozta, akinek ezért egy villanyoszlop fedezékébe kellett ugrania. A sofőr ezután járművével egy rossz manővert követően a rendőrautónak ütközött, amelyből éppen ekkor szállt ki a másik járőr.

A fiatalember ezután a Tisza-gátra hajtott, és egérutat nyerve, autóját hátrahagyva gyalogosan indult otthonába. A rendőrség időközben azonosította személyét, és a járőrök a lakása közelében elfogták.

Az őrizetbe vett gyanúsítottat az ügyészség kedden bíróság elé állította. A vádlottal szemben a Szolnoki Járásbíróság 2 év börtönt szabott ki, amelynek végrehajtását 4 évre felfüggesztette, emellett 5 évre eltiltotta a férfit a járművezetéstől, valamint elrendelte pártfogó felügyeletét. Az ítélet jogerős.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.