Közélet

Szabadlábon a halálos baleset okozásával gyanúsított rendőr

Egy előzési manőver okozhatta a három ember életét követelő tragédiát múlt pénteken. A gyanúsított a helyszínről megállás nélkül, sebességét növelve továbbhajtott.

A Nyíregyházi Járásbíróság elutasította a 38-as úton történt halálos közlekedési baleset okozásával gyanúsított rendőr előzetes letartóztatására irányuló ügyészi indítványt, és rendelkezett azonnali szabadlábra helyezéséről – közölte a Nyíregyházi Törvényszék sajtószóvivő-helyettese hétfőn az MTI-vel. A végzés ügyészi fellebbezés miatt nem jogerős.

Toma Attila elmondta, a bíróság álláspontja szerint az ügyben “több olyan kérdés merült fel, mely szakértői kompetencia, ezért az eljárás jelenlegi szakaszában az előzetes letartóztatás büntetőeljárási törvényben írt általános feltételei nem állnak fenn”.

A bíróság a szabadlábra helyezést azzal is indokolta, hogy nem kell tartani a gyanúsított szökésétől és elrejtőzésétől, és attól sem, hogy a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével az eljárás meghiúsítására törekedne – tette hozzá a szóvivő-helyettes.

A gyanúsítás szerint 2014. november 14-én reggel, szolgálaton kívül, a nyíregyházi kapitányságon próbaidős rendőr őrmester a 38-as úton Nyírtelek irányából Virányos felé haladva BMW-jével előzni kezdett egy előtte haladó BMW-t. A manővert azonban nem tudta biztonságosan befejezni, így a megelőzendő személygépkocsi elé hajtva a vele szemben közlekedő BMW vezetőjét vészfékezésre kényszerítette. Az utóbbi jármű egy ismételt fékezés után áttért a bal oldali sávba és frontálisan ütközött a rendőr által megelőzött gépkocsival. A gyanúsított a helyszínről megállás nélkül, sebességét növelve továbbhajtott. A balesetben hárman meghaltak.

A bíróság végzése ellen az ügyész fellebbezést jelentett be, így arról a Nyíregyházi Törvényszék dönt majd – közölte Toma Attila. A megyei rendőrségi szóvivő korábban azt közölte az MTI-vel, hogy a próbaidős rendőr szolgálati viszonyát november 15-én megszüntették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik