Közélet

Elfogták a 18 éves egri szatírt

Több nővel is erőszakoskodott a fiatal férfi, az egyik sértettet kétszer is megtámadta.

Egy 19 éves egri nő feljelentést tett egy ismeretlen férfi ellen, aki november 10-én este az utcán hajánál fogva hátrarántotta, majd szexuális együttlétre akarta kényszeríteni. A nő segítségért kiabált, a támadó elmenekült. A rendőrök egy napon belül előállítottak egy 18 éves fiút, akinek kihallgatásakor felmerült a gyanú, hogy ugyancsak a nő sérelmére szeptember 21-én már elkövetett hasonló bűncselekményt.

Ezután több más esettel kapcsolatban is rá terelődött a gyanú: eszerint 2014. november 5-én egy másik nő haját is meghúzhatta egy lépcsőházban, majd a nő védekezésére reagálva hasba is ütötte. Egy másik háztartás liftjében elővette nemi szervét, majd a vele utazó nőt a fülke falához szorította, de a nő végül el tudott menekülni.

A fiatal ellen szexuális erőszak, kétrendbeli szeméremsértés és garázdaság miatt indult eljárás, kezdeményezték előzetes letartóztatását – írja a HEOL.hu.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik