Közélet

Tömeges ételmérgezés Békésben – már csaknem száz beteg

Becsinált leves, grízes tészta gyümölcslekvárral és porcukorral volt a szerdai déli menü a közétkeztetésben.

Csaknem száz kondorosi óvodás és iskolás, valamint felnőttek is vírusos ételfertőzést kaptak szerdán, a betegek hasfájásra panaszkodtak, hánytak, hasmenésük volt. Az óvodában nagyon sok gyermeket beoltottak, valamint 15 gyermek a gyulai kórházba került, állapotuk csütörtökre sokat javult. Azóta kiderült, becsinált leves, grízes tészta gyümölcslekvárral és porcukorral volt a szerdai déli menü a közétkeztetésben. Ugyanakkor egyáltalán nem biztos, hogy a fertőzésben jelentősége volt annak, mi szerepelt az ételsorban, bár egyelőre az sem kizárható. A vírus az elkészítés után is az ételekbe kerülhetett, akár a kiadagoláskor, a kiszállításnál vagy a kiosztásnál.

Az élelmiszer-biztonsági hatóság szakemberei minden, az ebédben szereplő ételből, valamint a helyiségekben is mintát vettek. Csak a laboratóriumi eredmények ismeretében jelenthető ki, hogy mi okozta a megbetegedéseket. Ami tény, a helyszíni szemle során a hatóság szakemberi a konyhán kirívó hiányosságot nem találtak. A beol.hu úgy tudja, az alapanyagok is biztos helyről származtak. Így a mindenre kiterjedő fertőtlenítést követően a konyha folytathatta a működését, csütörtökre már készíthették is a menüt.

A gyermekeknél a déli étkezés után 3–5 órával jelentkeztek a tünetek, hasfájás, hányás, hasmenés. Az egyik csoportszobát ideiglenes orvosi ellátóhellyé alakították át, és dr. Epres József kondorosi háziorvos vezetésével hányáscsillapító szérummal injekciózták a gyermekeket. Többen kórházba kerültek.

A megyei népegészségügy és az élelmiszer-biztonsági hatóság a helyszínen – közreműködve az egészségügyi szolgáltatókkal, valamint az üzemeltetőkkel – mindent megtett annak érdekében, hogy csütörtökön az intézmények működése zavartalan legyen. Közös közleményt is kiadtak, ebben szerepel, hogy a településen november 5-én, a járványügyi vizsgálat eddigi adatai szerint, feltehetően vírusos eredetű ételfertőzésből adódó megbetegedések fordultak elő. A betegek a közétkeztetést igénybe vevők közül kerültek ki.

A járványügyi és egyéb vizsgálatok csütörtökön is folytak Kondoroson, és a szakemberek minden lehetséges tényező figyelembe vételével dolgoztak szerdán és csütörtökön. Információink szerint néhány nap mindenképpen kell ahhoz, hogy a megbetegedések okára fény derüljön.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik