Közélet

Tizenöt évet kapott az anyósát és férjét megkéselő nő

Mindhárom felnőtt rendszeresen ivott, ilyenkor bántalmazták egymást. Elhanyagolt gyermekeik sokszor sírva könyörögtek nekik.

Jogerősen tizenöt év fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Ítélőtábla szerdán azt a vácszentlászlói nőt, aki 2012-ben megkéselte férjét és anyósát, gyermekeit pedig hosszú időn át elhanyagolta. A Szegedi Ítélőtábla több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérletében és hétrendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 36 éves asszonyt. A férj, aki magatartásával szintén veszélyeztette gyermekei testi, értelmi és erkölcsi fejlődését két év, végrehajtásában három évre felfüggesztett börtönt kapott. A bíróság megszüntette a vádlottak szülői felügyeleti jogát is.

Az asszony és a férfi 2006-ban kötöttek házasságot, és hat gyerekük született, akiket együtt neveltek a nő egy korábbi kapcsolatából származó gyermekkel. Egy elhanyagolt szűkös vácszentlászlói ház nagyobbik szobájában laktak, a kisebb helyiségben a férfi édesanyja élt. Mindhárom felnőtt italozott, gyakoriak voltak közöttük a veszekedések, verekedések, többször késsel is egymásra támadtak, sokszor a rendőröknek is be kellett avatkozniuk. A szóváltásoknak a gyerekek is szemtanúi voltak, előfordult, hogy sírva könyörögtek szüleiknek, hogy hagyják abba egymás bántalmazását. A házban már hosszú ideje kikapcsolták a villanyt, a gyerekek gyakran játszottak a gyufával, az egyik ilyen alkalommal felgyújtották az udvari tárolót. Az eset után a gyerekeket előbb ideiglenesen, majd végleg nevelőszülőknél helyezték el. A házaspárnak 2012 januárjában újabb gyermeke született, de az asszony várandóssága alatt és azután is rendszeresen ivott, a verekedések sem szűntek meg. Áprilisban a csecsemő is nevelőszülőkhöz került.

Az asszony ezután még többet ivott, és májusban anyósára támadt, fojtogatni kezdte, a bántalmazásnak a szomszédok és a kiérkező rendőrök vetettek véget. Augusztus 17-én a nő otthonában itta le magát, majd amikor férje hazatért a közmunkából, veszekedni kezdett vele, és egy késsel mellkason szúrta. A férfi összeesett, elveszítette az eszméletét. Nem sokkal később az anyja is hazatért, menye rátámadt és többször megszúrta, megvágta.

A férfi életét az időben érkező szakszerű orvosi ellátás mentette meg, az idős nő – részben védekezése miatt – pedig csak könnyebb sérüléseket szenvedett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik