Közélet

Nevelőapjával kezdett viszonyt a zalai tini – kocsit raboltak a szökéshez

Az 55 éves férfi fegyvert fogott a kiszemelt kocsi sofőrjére mi több, a nőt is beültették és elszáguldottak.

A gyámhatóság és a rosszalló tekintetek elől akart külföldre szökni egy fiatalkorú lány a nevelőapjával Zala megyében. A 15 éves pati lány is, aki egy éve ismerte meg az 55 éves férfit nagybakónaki aki együtt élt édesanyjával. Viszony kezdődött közöttük, ám a kamasz hiába titkolta a kapcsolatot, az egy idő után nyilvánvalóvá vált. A fiatal iskolájában is elterjedt kapcsolatuk híre, a gyámhivatal munkatársai ultimátumot adtak az anyának, a férfi vagy elköltözik október 28-áig, vagy kiemelik a lányt és testvérét a családból – számolt be az esetről a Zsaru magazin.

A férfi október 29-én reggel szólt a lány anyjának, hogy Nagykanizsára megy albérletet nézni, ám a nő akarata ellenére vele ment gyermeke is. Valójában nem lakásnézőbe indultak: kitervelték, hogy lopnak egy autót, és külföldre menekülnek. A férfi magával vitte gáz-riasztó pisztolyát is. Az egyik nagykanizsai bevásárlóközpont parkolójában egy 33 éves helybeli nő autóját szemelték ki. Amikor a sofőr kocsija mellé ért, a férfi a hátához szorította a fegyvert, és annyit mondott, kell neki a jármű.

Támadója beültette a nőt a kocsiba, az anyósülésre. A 15 éves lány hátraült, a férfi átadta neki a pisztolyt, amit a serdülő végig a nő fejének szegezett, majd elhajtottak a parkolóból.
Útközben a férfi a nő mobiltelefonját követelte, de túsza közölte, hogy nincs neki. Ezután az autó forgalmiját akarta megszerezni, mire az asszony azt állította, az okmány nincs a kocsiban. A sofőr végül egy elhagyatott útszakaszon megállt, hogy a nő kiszálljon. Egy pillanatig a páros nem figyelt rá, a nő kitépte a kulcsot a gyújtáskapcsolóból, és elfutott. A lány és a férfi menekülőre fogták.

A nő egy idő után visszament a magára hagyott autóhoz, és hívta a rendőrséget. Zala megye összes szolgálatban lévő rendőrét riasztották. Az egyenruhások személyleírás alapján pár perc múlva kiszúrták a párost és elkapták őket. Mindketten részletes beismerő vallomást tettek. A kamasz azt mondta, nem tud a férfi nélkül élni.

A rendőrség erőszakkal, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, fegyveresen elkövetett jármű önkényes elvétele, valamint felfegyverkezve elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellenük. A lány szabadlábon védekezik, ám a férfit a rendőrség előzetesben látná.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik