Közélet

Életfogytiglant kapott a győri macsétás anyagyilkos

A férfi a nagymamáját is megölte.

 Jogerősen is életfogytiglani fegyházbüntetéssel sújtotta kedden a Győri Ítélőtábla azt a dorogi fiatalembert, aki két éve bozótvágó késsel és kalapáccsal megölte anyját és nagyanyját. A bíró szóbeli indoklásában elmondta: elutasították az ügyészség azon indítványát, hogy tényleges életfogytiglanit szabjanak ki. A bíróság helyben hagyta a Tatabányai Törvényszék döntését abban is, hogy a vádlott legkorábban 35 év múlva helyezhető feltételesen szabadlábra – írja az MTI. “A cél ugyan a társadalom védelme, de nem lehet egy, a tette idején 21. életévét sem betöltő embertől elvenni a szabad élet esélyét” – mondta Kovács Tamás.

A bíró megjegyezte: a tettes tudati beszűkültsége nem kóros elmeállapot eredménye volt, fél óra alatt végrehajtott cselekménysorozata pedig az átlagosnál jóval brutálisabb volt, ugyanakkor javára írandó, hogy azokon a pontokon, amelyekre emlékezett, mindvégig segítette az eljárást.

A tárgyaláson az ügyész azt emelte ki, hogy a férfi különös kegyetlenséggel, áldozatainak esélyt sem adva, kivégzésszerű módon hajtotta végre a tettét, míg az ügyvéd a vádlott fiatal kora mellett arra hívta fel a figyelmet, hogy az orvosi szakvélemények között volt olyan, amelyik megkérdőjelezte a tettes beszámíthatóságát.

A vádlott az utolsó szó jogán arról beszélt: tudja, hogy súlyos bűnt követett el és megbánta azt, majd kiemelte: sem előtte, sem utána nem került összeütközésbe a törvénnyel. “Nem vagyok bűnöző” – mondta.

A Győri Ítélőtábla ismertetése szerint a fiatalember 2012 októberében azért vitatkozott össze anyjával, mert se magántanárt nem talált, aki felkészítette volna az érettségi bukás után a pótvizsgára, se munkahelyet. A szóváltás hevében anyja meglökte a férfit, aki elesett, elborítva a 45 centi hosszú pengéjű bozótvágó kést. A szerszámmal anyját tizenháromszor, a vitába korábban bekapcsolódó nagyanyját négyszer vágta meg, majd mindkettejüket kalapáccsal ütötte.

A férfi ezután megfürdött, átöltözött, majd rendőrt hívott, de közben Budapestre indult, ahol két nappal később elfogták.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik