Közélet

Mindenórás kismama a nagyvenyimi baleset áldozatai között

A karambolban hárman haltak meg.

Mindenórás kismama, a férje és az asszony 13 éves lánya halt meg a szörnyű nagyvenyimi balesetben – értesült a Bors. A 24 éves autós a ködben próbált előzni a Mezőfalvát Nagyvenyimmel összekötő, 6219-es számú úton. Bevágott a család kocsija elé, padkának ütközött, majd oldalba taszította a járművet. Az autó átkerült a szembejövő sávba, ahol egy busznak csapódott és felismerhetetlenségig összeroncsolódott.

Mindhárom áldozat azonnal szörnyethalt. Egyedül az asszony 8 éves kisebbik lányát tudták élve kiemelni. A busz és a balesetet okozó kocsi utasai sértetlenül megúszták.

Az elhunyt család Mezőfalván lakott.  “László és Ani a nyáron esküdött, november végére várták a babát. Ani két lánya is szerette a nevelőapjukat, kedves családot alkottak. Nagyon várták a közös gyermeküket, úgy tudták, hogy kisfiú lesz. Laci a széltől is óvta a feleségét. Felfoghatatlan, hogy mindennek egy csapásra vége” – mondta a lapnak az egyik szomszéd.

A fiatal sofőrt kettőnél több ember halálát okozó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják. A rendőrség kezdeményezte előzetes letartóztatását. A Bors úgy tudja, ő is Mezőfalván lakik. Információik szerint azt már tudni, hogy a baleset előtt nem fogyasztott alkoholt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik