Közélet

Ellopták egy 80 éves férfi tetemét

Hivatalos papírok nélkül vitte el az október 12-én elhunyt Gyuszi bácsi testét egy temetkezési vállalkozó, bár nem ők voltak megbízva a szállítással.

A Gyuszi bácsi halálát megállapító orvos kérte a holttest elszállítását az Őszirózsa nevű cégtől, mivel a családnak nem volt szolgáltatója. Mire munkatársuk megérkezett a helyszínre a megfelelő dokumentumokkal, a testet egy konkurens cég elszállította. „Mire kiértünk, egy másik cég az okmányok nélkül elvitte előlünk a bácsit. A kórház azt sem tudta, kit vesz át. Nem végezhették el a boncolást sem iratok hiányában” – idézi Blikk a vállalkozás vezetőjét, aki hozzáteszi: a temetkezési törvény előírja, hogy hivatalos dokumentum – többek között a halottvizsgálati bizonyítvány – nélkül tilos elvinni halottat, hiszen egy szállító nem állapíthatja meg a halál beálltát. Bár ilyen esetben a szállítás költségeit az OEP fizeti, a családnak az Őszirózsa 12700 forintot számlázott ki.

A szállítást végző cég vezetője szerint viszont minden rendben ment, őket az elhunyt egyik családtagja értesítette.

Az Őszirózsa temetkezési vállalkozás vezetője elmondta: egy temetés 200–400 ezer forintba kerül, ám szerinte még nem volt példa arra, hogy holttestet egymás elől csakliztak volna el a kegyeleti üzletág vállalkozói. Az Őszirózsa a hivatalos papírokat átadta a gyászoló családnak, akik most arra várnak, hogy eltemethessék Gyuszi bácsit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik