Közélet

Vérfürdőt ígért, késsel vágta meg fiát a kiskunfélegyházi apa

A férfit dühítette, hogy felesége továbblépett.

Vádat emelt az ügyészség egy kiskunfélegyházi férfi ellen, aki azzal fenyegette meg feleségét, hogy vérfürdőt rendez, fiát pedig dühében késsel megsebesítette idén tavasszal. Egyebek mellett életveszélyt okozó testi sértés kísérlete miatt kell haramosan bíróság elé állnia.

A vádlott és felesége az 1990-es évek eleje óta éltek együtt, kapcsolatukból összesen négy gyermek született, köztük az ügy sértettje, egy 20 éves fiú.  Az apa gyakran ivott, emiatt – illetve a kölcsönös féltékenységből adódóan – a házasság megromlott, ezért 2013 októberében a férfi elköltözött a családjától, de továbbra is Kiskunfélegyházán maradt.

Időközben mind a ketten párra találtak, de a vádlott vissza akarta szerezni a feleségét és dühítette, hogy az asszony továbblépett. Április közepén megtudta, hogy neje ismét együtt van a barátjával, emiatt haragra gerjedt és inni kezdett, közben fenyegető sms-eket is írt az asszonynak. Az egyik üzenetben például az állt, hogy vérfürdőt rendez.

Közepesen ittas állapotban volt, amikor délután 2 óra körül, az albérletében felkapott egy éles csontozókést majd elindult felesége és gyermekei lakásához, ahol volt párja és annak barátja is tartózkodott. Csöngetett, de nem engedték be, ezért három-négy nagy erejű rúgással beszakította az ajtót. Fia az ajtóban szemből átkarolta a feldühödött férfi bal vállát, hogy ne tudjon bemenni, az apa azonban nem hagyta magát: bal kezében lévő kés élét kisebb erővel gyermeke nyakához szorította, jobb kézzel pedig nyomta befelé őt.

A fiatalnak ekkor sikerült visszalöknie apját, majd rövid dulakodás után elvette tőle a kést. A férfi végül elment, a rendőrök a közelben kapták el.

A fiút apja a nyakán és a kezén sebesítette meg, és bár nem súlyosan, az ügyészség szerint azzal, hogy a nyakához szorította a kést, közvetetten életveszélyes sérülésként a nyaki visszerek megnyílása és légembólia is kialakulhatott volna.

A vádlott előzetes letartóztatásban várja a tárgyalást – tudtuk meg a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik