Közélet

Tizenöt évet kapott a nagymamáját halálra éheztető férfi

Az asszony bűzben, mocsokban, betegen, ágyhoz láncolva élt. Unokája eközben magára és macskáira költötte a nyugdíját.

Különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés – ebben találták bűnösnek azt a harmincas éveiben járó férfit, aki elhanyagolta, és addig éheztette nagymamáját, míg az idős asszony végül kómába esett és meghalt.

A vádirat szerint a férfi 5 éves kora óta nagyszülei gondozásában élt. Nagyapja halála után az asszony egyedül gondoskodott róla. 2011. október végéig Budapesten éltek, az unoka már akkor elhanyagolta idős, beteg, mozgásában korlátozott rokonát. A lakásuk szemetes, rendetlen volt, áradt belőle a bűz. Az asszonynak a házban lakók próbáltak segíteni, de a vádlott elzárkózott attól, hogy elfogadta a segítséget. Még abban a hónapban egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei faluba költöztek.

A község jegyzője ápolási díjat állapított meg, ezt az összeget havonta utalták a vádlott és nagymamája közös bankszámlájára. Az asszony nyugdíja ugyanerre a folyószámlára érkezett.A férfi a házban egyáltalán nem takarított, nagyszülője személyi higiéniáját nem biztosította. Tömegével tartott macskákat, de az almot nem tisztította, nem ürítette. Orrfacsaró bűz áradt az egész portáról, és nagy volt a fertőzésveszély.

2012. májusa után a férfi a szociális munkatársat, az orvost, de még a szomszédot sem engedte be a házba, pedig segíteni próbáltak. Augusztustól már nagymamája gyógyszereit sem íratta fel a háziorvosnál, a korábbiakat pedig nem váltotta ki. Az idős nő megfelelő táplálásáról sem gondoskodott, eközben az asszony nyugdíját, ápolási díját magára és macskáira költötte. Nem fizette a közüzemi számlákat, ezért a telefont és a gázt is kikapcsolták. A villanyszámlát a ház korábbi tulajdonosa egyenlítette ki.

A vádlott következő év januárjában napokban már enni-inni sem adott rokonának. A kiszáradás, az elhanyagoltság az orvosi kezelés hiányában az asszony eszméletlen, vegetatív állapotba került. Unokája megpróbálta felültetni, de nem sikerült, nagymamája visszahanyatlott az ágyra úgy, hogy beverte a fejét. A koponyaüreg mindkét oldalán keményburok alatti vérzés lépett fel. A férfi még ebben a hónapban bántalmazta is őt.

Az unoka már január közepén tudta, hogy nagyszülője kómába esett, ahogy azzal is tisztában volt: nem tudja elkerülni, hogy ne szóljon senkinek. Mielőtt azonban ezt megtette volna, felhívta barátját és arra kérte, segítsen neki takarítani, mert attól félt, hogy a mentők rossz körülmények között találnak rá rokonára. Miután ez megtörtént, értesítette őket. Az asszony kórházba került, de már nem tudtak segíteni rajta az orvosok, pár nappal később életét vesztette.

Halálát nagyfokú ellátatlanság miatt kialakult súlyos testi romlás, valamint szövődményként kialakult kétoldali gócos tüdőgyulladás okozta. A hosszadalmas éhezés, a felfekvések kialakulása, a higiéniás mulasztások az idős nőnek nagyfokú szenvedést okoztak.

A vádlott a védtelen asszonnyal szembeni magatartásával, mulasztásával, emberi méltóságában mélyen megalázta, illetve közömbös maradt a szenvedése láttán – olvasható a Szolnoki Törvényszék közleményében.

A döntés szerint a vádlott legkorábban a büntetés kétharmad részének kitöltése után szabadulhat feltételesen. Azonban az ítélet nem jogerős, a vádlott és védője ugyanis enyhébb büntetést szeretnének kiharcolni, ahogy azt is, hogy csak segítségnyújtás elmulasztása miatt vonják felelősségre. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik