Közélet

Csecsemőrablás Szombathelyen – újabb tettesre derült fény

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

újságíró. 2014. 10. 15. 11:24

A 22 éves lány szociális gondozó gyakornoknak jelentkezett csak, hogy terepszemlét tartson.

Befejezte a rendőrség a nyomozást a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházból elvitt kisbaba ügyében. Kiderült, összesen három ember ellen indítványoztak vádemelést.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, az eset idén júliusban történt. Kezdetben emberkereskedelem gyanúja merült fel, ám másnapra tisztázódott, meg akarták tartani a gyereket, egész pontosan az 38 éves asszony nevelte volna fel, 31 éves unokaöccse „csak” segített neki megszerezni. A nő öt gyermeket már szült, öt fiút, és terhes volt a hatodikkal, ám tavasszal, több hónapos terhesség után elvetélt. A nyomozók már akkor úgy vélték, ez lehetett a motiváció.

A picit a délutáni órákban csempészték ki az épületből, az intézmény ápolónője azt mondta, hogy 4 óra körül veszhetett nyoma az egynapos kislánynak. Már biztosan tudni, hogy a gyanúsítottak egy, kizárólag a kórházi dolgozók által használt bejáraton keresztül távoztak a csecsemővel.

Fotó: police.hu

A személyzet, a biztonsági szolgálat emberei és az édesanya is pontos személyleírást tudott adni a tettesekről, ezek alapján találták meg őket. A rendőrök a jelzés után egy órával már a Váci Mihály utcai háznál voltak, a kicsit az egyik legfelső emeleti lakásban rejtegették. A kislányon kívül három embert találtak a lakásban, a két gyanúsítottat és egy kamaszt. Mindenük megvolt, ami egy csecsemő ellátásához kell, például ruhák, cumisüveg, pelenkák. Már akkor valószínűsítették a nyomozók, hogy maguknál akarták tartani a kicsit.

A páros egyébként terepszemlét tartott, mielőtt kicsempészték a kicsit, és a rendőrök úgy sejtették, nem csak a Markusovszky kórházban tettek így. A kislányt véletlenszerűen választották ki, pokrócba takarták, majd kisétáltak vele. A férfinak nem volt idegen a kórház, korábban szociális munkás gyakorlatát töltötte itt, ismerte a helyet és néhány ott dolgozót is.

A megye rendőrfőkapitánya akkor Vas megye kriminalisztikájának történetében egyedülállónak nevezte az esetet.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, képbe került egy 22 éves lány is, aki a megalapozott gyanú szerint a bűncselekmény elkövetését megelőző héten munkavégzésre jelentkezett az intézményben azért, hogy terepszemlét tartson. Kiderült, hamis magánokirat felhasználásával szociális gondozó gyakornoknak adta ki magát és így akart munkát vállalni.

Az asszony és unokaöccse ellen személyi szabadság megsértése bűntett és a családi jogállás megsértése bűntett kísérlete miatt folyt eljárás, míg a fiatal nőt hamis magánokirat felhasználása vétségéért hallgatták ki. Ő szabadlábon védekezhet, a többiek azonban előzetes letartóztatásban vannak azóta is. Az intézmény részéről büntetőjogi felelősség nem merült fel.

A rendőrség beszámolt arról is, hogy az azóta már három hónapos kisbaba jól van és családja körében cseperedik.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.