Közélet

Kilátástalan helyzetbe sodort többeket az ózdi bűnbanda

Pénzt adtak, a „szerencsésebbeknek” csak 50 százalékos kamatot számoltak. Voltak, akiknek ennél is többet.

A rendőrök négy embert vettek őrizetbe, akik a gyanú szerint uzsorakamatra adott kölcsönökkel taszították kilátástalan helyzetbe a rászorulókat Ózdon. Egy 43 éves nőt, valamint három – egy 59, egy 30 és egy 32 éves – férfit hallgattak ki.

A nyomozás adatai szerint az 59 éves férfi és élettársa 2014-ben, illetve az azt megelőző, pontosabban be nem határolható időben többeknek adtak kölcsön különböző összegeket, akik nehéz anyagi helyzetben voltak. Tudták, hogy áldozataiknak pénzre van szükségük, ezért a kölcsönkért összegekre 50 százalékos – vagy még magasabb – kamatot  számoltak fel, ezzel további nélkülözésnek tették ki adósaikat. Ha „ügyfeleik” nem tudtak fizetni, a társaság bántalmazással fenyegette őket.

A bandára a napokban csaptak le az egyenruhások. Mindannyiukat őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat is – közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.

Olvasói sztorik