Közélet

Megszólalt a pedofíliával vádolt dunakeszi tanár

Első fokon elítélték alsó tagozatos diákjainak molesztálásáért. Azt mondta, megalázva érzi magát. A szülők az ügy elhúzódását nehezményezik, nehezen viselik az ezzel járó költségeket is.

Csütörtökön zajlott a másodfokú tárgyalás annak a dunakeszi tanárnak az ügyében, akit első fokon elítéltek azzal a váddal, hogy egy négy évvel ezelőtti kiránduláson a gyerekeket meztelenre vetkőztette és puszilgatni kezdte testüket. A diákok mesélték el otthon szüleiknek a történteket, akik feljelentést tettek. A tanárt azonnal felfüggesztették, majd fél év múlva letartóztatták.

Az ügy feltárása során kiderült, hogy nem az a kirándulás lehetett az egyetlen ilyen alkalom. Első fokon nyolc év börtönbüntetésre ítélték a tanárt és örökre eltiltották a tanári pályától.

A férfi, aki most a nyilvánosságot is vállalta, az RTL Klub híradójának elmondta, hogy megviselték az elmúlt évek, az elsőfokú ítélethirdetés idején kórházban feküdt. Továbbra is ártatlannak tartja és megalázva érzi magát.

Megszólaltak a szülők is, akik nehezen viselik az ügy elhúzódását, a gyerekek közül is van, aki ma is pszichológushoz jár – hangzott el a riportban.

Ítélethirdetés most sem volt, két héttel későbbre elnapolták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik