Közélet

Három és fél év börtön baseballsapka-rablásért

A 18 éves fiú veréssel fenyegetőzött. A sapka mellett még ezer forintot sikerült szereznie.

A Debreceni Járási Ügyészség bíróság elé állította azt a hajdúsámsoni fiatalt, aki kirabolt az utcán egy helybéli fiút. Egy baseballsapkát és ezer forintot zsákmányolt, mégis hosszú időre rács mögé kerül: három és fél év börtönbüntetéssel sújtották.

A 18 éves rabló élettársával volt, amikor augusztus végén összetalálkozott az utcán kiszemeltjével és annak testvérével. Megállította őket és odahívta magához. Először cigarettát kért, majd megkérdezte, mennyi az idő, de választ nem kapott. Ekkor azt mondta, hogy meg akarja nézni a sapkáját, majd – a választ meg sem várva – levette róla és a saját fejére tette. Amikor a fiú kérte, hogy adja neki vissza a holmiját, a vádlott közölte vele, hogy az már az övé.

Ezután megkérdezte a testvéreket, hogy tudnak-e neki pénzt adni, de azt válaszolták, nincs náluk. A rabló ekkor kiszúrta, hogy a fiú rövidnadrágjának jobb oldali zsebében van valamilyen tárgy, megkérdezte, hogy az egy telefon-e. A fiú közölte, hogy az a diákigazolványa és meg is mutatta azt, majd visszatette a helyére. A fiatal ekkor benyúlt a zsebébe, kikapta onnan az igazolványt, és észrevette, hogy a hátuljában van egy ezres. A bankót eltette, az igazolványt visszaadta, majd elment.

A fiú közben próbálta visszaszerezni a sapkát és a pénzt, a rabló után ment. A fiatal ekkor megfenyegette, ő pedig ezek után nem merte követni. A rokonaihoz sietett, akik feljelentést tettek. A támadót nem sokkal később elkapták, előkerült a rabolt holmi is. A vádlott beismerő vallomást tett.

A bíróság döntése jogerős.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik