Közélet

Kis híján lincseltek Felsőzsolcán – eddig két gyanúsított

A rendőrség szerint további "nyomozati cselekmények" várhatók a hétfőn történtek miatt. 

Egyebek mellett csoportosan elkövetett garázdaság miatt indított eljárást a rendőrség a Felsőzsolcán, hétfőn történtek miatt. A borsodi településen, miután egy autó elsodort egy kétéves kisfiút, hozzátartozók megtámadták a kocsi két utasát.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodája az MTI-vel kedden azt közölte: az eddig beszerzett adatok alapján az eljárásban a nyomozók két helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként. “Az ügyben további nyomozási cselekmények várhatók. A településen a rendőrség a szükséges ideig folyamatos, megerősített rendőri jelenlétet biztosít” – írták, jelezve: “rendkívüli esemény nélkül telt az este Felsőzsolcán”.

A főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint hétfő délután arról kaptak bejelentést, hogy Felsőzsolcán egy könnyebb sérüléssel járó közúti közlekedési balesetnél a segítségnyújtási szándékkal megálló személyautóban ülő két férfit megtámadták. A hozzátartozók betörték az autó jobb első ablaküvegét, és a jármű utasát, egy 23 éves férfit megpróbálták kihúzni a járműből. A 22 éves sofőr a támadás miatt elhajtott a helyszínről a néhány utcára lévő lakására.

A balesetben elsodort kisfiút a mentőszolgálat munkatársai kórházba vitték, ahol a horzsolásos sérüléseket szenvedett gyermeket ellátták, majd hazaengedték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik